Késő

Régen történt már. Fiatal segédlelkész voltam akkoriban egy wesztfáliai városkában. Bár azóta sok mindent átéltem már, az a kísérteties éjszakai órát nem tudom elfelejteni. Szolgálati területemen élt egy középkorú férfi, aki minden lehetőséget megragadott, hogy a kereszténységet, az egyházat kegyetlenül gyalázza és gúnyolja, és persze engem is. Amikor ezt meghallottam, elhatároztam, hogy felkeresem. Ritkán volt részem ilyen sikertelen és szomorú látogatásban. Képtelenség volt a férfit megközelíteni. Nevetve mondta: "Ne fáradjon velem! Már rég átlátok a szitán! Ti papok nagyon buták vagytok, vagy pedig valaki felbérelt, hogy a népet butítsátok." "Isten él!" ismételtem. "Ön is egyszer elé fog állni." Csak úgy harsogott a nevetése. "Az a legfőbb fegyveretek nektek papoknak, hogy félelmet keltetek az emberekben a túlvilági élettel." "Nos" válaszoltam, "ez nagyon komoly kérdés. Talán egy nap majd megérti, amikor szembe kell néznie a halállal." Hirtelen elkomolyodott és ünnepélyesen kijelentette: "Figyeljen jól ide! Soha nem lesz önre szükségem. Nem tartozom azon nyomorultak közé, akik a halálos ágyukon egyszer csak Isten után kiáltanak. Meg tudok ön nélkül is halni. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Minden növény elvirágzik. Így van ez az emberrel is. A természetes folyamatok nem igényelnek olyan nagy felhajtást, mint amit a halál körül önök csinálnak." Elmentem. Ez az ember keményen elhatározta, hogy Isten nélkül él, és Isten nélkül hal meg. Véget ért nála a szolgálatom. Ebben azonban tévedtem. Körülbelül egy évvel később történt. Türelmetlenül csengettek az éjszaka közepén. A férfi felesége állt odakint, és izgatottan kért, hogy menjek vele. Férje egy ideje már beteg. Most pedig az orvos is lemondott róla. A végét járja. Ellenkeztem: "Asszonyom! A férje határozottan kijelentette, hogy nem kíván engem a halálos ágyánál látni. Nem gondoltam volna, hogy ez a helyzet ilyen hamar bekövetkezik. De nem mehetek hozzá, ha ő semmilyen körülmények között nem akar engem látni." Reszketve könyörgött az asszony: "Jöjjön gyorsan! Hiszen ő maga küldött engem önhöz. Folyton azt mondogatja: A papnak mégiscsak igaza volt! A papnak mégiscsak igaza volt!" Így hát gyorsan elkészültem és mentem. De - elkéstem. A férfi elvesztette már az eszméletét és soha többet nem tért magához. Természetesem mondtam néhány igeverset Jézus Krisztus véréről, mely megtisztít bennünket minden bűntől, hátha eljut a tudatáig. Semmi jelét nem adta annak, hogy egy szót is megértett volna. Így halt meg. Reszkettem a hidegtől, amint a hajnali szürkületben hazafelé tartottam. Nem csak a kora reggel frissessége borzongatott. Lelkem tele volt szomorúsággal. És egyszer csak új értelmet nyert számomra Mózesnek, Isten nagy emberének imádsága: "Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!"  

. Imameghallgatás 
Tolvaj lelki ismeret-furdalás miatt visszaadta a zsákmányt 

Jeruzsálem, 2002. június 6. (idea) - 
A jeruzsálemi keresztyének imádsága meghallgatásra talált: Egy tolvajnak, aki május 30-án a Narkis utcai Baptista Házból ellopott egy erősí-tő berendezést, rossz lelkiismerete támadt, és másnap közölte a rendőrséggel, hogy hol találja meg a lopott holmit. A 25.000 márka értékű berendezést sértetlenül megtalálták egy szállodai szobában. 
A héber nyelvű "El Ro'i" gyülekezet, a nemzetközi, "Narkis Street Gyülekezet", az orosz nyelvű "Even Israel" gyülekezet és az angol nyelvű "Jeruzsálem Baptista Gyülekezet" fellélegezhetett. Az időnként több, mint 250 résztvevővel tartott istentiszteletek ugyanis hangosítás nélkül nehezen tarthatók meg. A névtelenségéhez ragaszkodó tolvaj elmondta az "El Ro'i" gyülekezet pásztorának, Ofer Amitainak, hogy lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Arra a kérdésre, hogy honnan tudja a lelkész mobiltelefonjának számát, így válaszolt a tolvaj: "Ha valamit nagyon szeretne az ember megszerezni, azt minden további nélkül meg is tudja szerezni."

 

 
 

A Földön évente 40 millió meg nem született életet semmisítenek meg. Csak német asszonyokon kül- és belföldön több mint 200 000 abortuszt hajtanak végre. Mivel manapság a legkisebb születési arányszám a világon itt van, ez mintegy három szülést jelent egy terhességmegszakítás mellett. Félelmetes számok. Hogyan történhetett, hogy az emberi lelkiismeret e tekintetben ilyen tompa lett?