imakérések, imatémák, szolgálatra felhívások
Baptista fiatalok imatémái, imakérései, ötletek.
 

Harcosok Klubja

Velencén minden csütörtök 7-re felmegyünk néhányan a tó mellett levő Bence Hegyre imádkozni a Velencei-Tó környékén levő falvakért, városokért, hogy mindenhova eljusson az Evangélium. Imádkozunk a gyülekezetünkért, a gyülekezetekért, az egyházunkért, a lelkipásztorainkért, az ország vezetőiért és akik ott vagyunk elmondjuk egymásnak még egyéb imakéréseinket. Ha van a közeledben egy hegy, egy gát, csak javasolni tudom! Az Úr hihetetlenül működik, csodákat tesz! Bármennyire is támad a gonosz, csodálatos dolog átélni, hogy Isten védő karja körülvesz. A hegyen való imádság egyébként is soxor fordul elő a Bibliában, nemcsak Jézus, hanem Mózes és számos más népszerű személy is felment a hegyre Istennel beszélgetni. Ezért Harocosok Klubja a nevünk, mert Ima Harcosok vagyunk.
 

Párválasztás

Akár tagadja, akár nem, mindenkit érdekel ez a téma .
Egyik szombaton beszélgettünk néhányan mi, ifjú házasok, hogy mi a szöszért olyan nyögve nyelős manapság kapcsolatba "esni", holott annyira vágytok rá. Szeretet éhség van közöttetek, ami jogos! Két csokorban foglaltuk össze amire jutottunk:
1. Bátorság. Fiúk! Ne legyetek nyámnyilák! Harcra fel! Nem a haverok miatt, hogy neked is legyen valaki, csak magadért! A legtöbb lány alig várja, hogy valaki kedvesen szóljon hozzá, hogy átölelje, hogy megsimogassa a kezét, hogy a szemébe nézve elmondja , miért fontos ő. Ne zavarjon kiskomám, ha eláll a nagy füled, ha rossz a séród, vagy nem Nike a pólód. Legyél friss, tiszta (tusfürdő rulez), ápolt, frissen fogat mosott. A lányok a belsőt is vizsgálják, hidd el, ha rádnézett már kétszer, tetszel neki így is!
2. Csorda elhagyása. A lányoknál a legnagyobb gond, hogy a fiú kiszemelte a leánykát, de az a barátnőivel van. Ma a legtöbb fiú nyámnyilább, mint a 10 évvel ezelőttiek. Lányok! Hagyjátok el a csordát, legyetek egyedül. Mint az antilop aki elmegy egyedül a folyóhoz inni. Hadd nézzen ki téged az oroszlán. Magyarul: Nézegesd EGYEDÜL a könyveket, kazettákat, sétálj, bámészkodj, az ebédnél legyél egyedül, vagy csücsülj magadban a padon(a fiú számára jelezve valami sejtelmes jellel). Tegyél egy olyan lépést a fiú felé, amire ő is tud lépni, amire azt fogja hinni, hogy ő tette meg az első lépést.
Lányok! Igényesen öltözni! Nem kell túlzásba vinni, de eldugni se semmit. Csinosan, ahogy jól érzitek magatokat. Nem kell szivacsot tenni a melltartóba, csak őszinték legyetek! Hosszú szoknya rettentő elegáns, nem kell csontszűk farmer. Dekoltázs! Kellően romantikus, de nem túl kihívó. Mit gondoltok, mi a baj a fiúknál? Félnek az elutasítottságtól. Félnek attól, hogy te nemet mondasz (akaratod ellenére is, mert bátortalan vagy). Ha egyszer elutasítottad, a legtöbb fiú nem próbálkozik többször. Nem csak az ő bajuk, a tied is, ha te meggondoltad magad. Írj egy véletlen e-mail-t, vagy sms-t, vagy mindegy, de tegyél valamit, hogy a fiú rájöjjön, hogy neki te kellesz!

Az Ifi konferenciák többsége miattatok van! Ja, hogy közben beszél az előadó, és van jó zene is (márahol),az egy dolog. A lényeg az, hogy hívő baptista fiú egy hívő baptista lánnyal jöjjön össze! Ha bátortalan vagy, imádkozzál, hogy ki az a lány, akit a JóIsten neked teremtett! Imádkozzál! Bízz benne, megadja, ad erőt is hozzá, te pedig tegyél hozzá bátorságot, egy előre lépést, egy csábító mosolyt, egy kedves kacsintást, stb.

Menjetek el minél több alkalomra, táborba, konferenciára, hálaadó napra, bemerítésre. Szervezzetek közös ifiket, közös kirándulásokat. Ne csak nyáron, hanem ősszel, télen és tavasszal is!

Aki már megtalálta élete párját:
Imádkozzatok ti is azokért, akik még nem. Akik még keresnek, akik még sírnak egy konferencia után, mert egyedül maradtak 1000 fő ellenére is.
 

Pásztoraink

Imádkozzunk a lelkipásztorainkért! Bármennyire is furcsán hangzik, nekik van a legnagyobb szükségük az imádságainkra. Ők vezetik a gyülekezetünket, ők közvetítik Isten üzenetét, ők felelnek Isten előtt a rájuk bízott gyülekezetre. Imádkozzunk értük, hogy Isten újítsa meg őket, hogy minden napjuk áldott lehessen, hogy a szentlélek vezesse és töltse be őket, hogy Isten erős kezében érezhessék életüket. Érezzék, hogy imádkozunk értük. 
Az Ébredéshez ők a kulcsfigurák! Őket követi a gyülekezet, az ő szavukra adunk a legtöbbet. Imádkozzunk értük!
 

Mongólia

Messze van, mégis közel. ifj. Révész Lajos ("Lala") velencei lelkipásztor testvérünk ott van 1 évig (2003 aug - 2004 aug). Imádkozzunk érte, hogy ott a messzeségben Isten el tudja végezni tervét a Lalán keresztül, érezhesse a mi imatámogatásunkat és szeretetünket.
 

Tahi

Voltatok mostanában Tahiban? Valami nagyon hiányzik. Nincs meg a "dézsávű" érzés, nehezen jön elő az a sok gyermekkori emlék, amelyet ott éltünk át. Kisfiúként mindig vártam, hogy mehessek Tahiba kirándulni. Sosem felejtem el, hogy Békésről annakidején mindig 2 busszal mentünk, mert annyira sokan akartunk elmenni. Olyan szép volt minden. 
De most? Ott áll több éve a szellemkastély, idén már gyerekek nem is nyaralhattak ott. Miért kellett tönkre tenni a tökéletest? 
Miért nem volt jó, hogy a legtöbb gyermek ott tért meg abban a táborban, hogy a legtöbb barátság ott született, hogy sok házasság ott köttetett ("a házasságok a mennyben és tahiban köttetnek") 

Ha a hírek valósak, hogy eladják a tábort, imádkozzatok azért, hogy jó kezekbe kerüljön!

Imádkozzunk Tahiért, hogy Isten hozza vissza régi fényét a "mi táborunkba"!