Main menu:
Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük. Jézusban Isten az embernek ajándékozta magát, békességet és szeretetet árasztva szét ezen a világon. Mindannyian hordozói lehetünk ennek a szeretetnek és akkor karácsony tovább él bennünk, átformál bennünket.
Szeretettel hívjuk Önt és kedves családját karácsonyi Istentiszteletünkre, ahol Istenhez vágyódó emberek, közösségben, együtt ünnepelhetünk.
Időpont: 2011. december 26. 17:00
Közösségünk logoja, jelképe egy egyvonalas ábra, amellyel egyszerűen igyekeztünk kifejezni egy befogadó házat, ahol Jézus van a középpontban.
Szeretnénk felismerhetően és hűségesen szolgálni Istenünket!
Mi személy szerint különbözőek vagyunk a gyülekezeten belül, nagyrészt középkorúak, vagy idősebbek, de vannak közöttünk fiatalok is. Sokfelől érkeztünk ide, különböző véleményekkel és tapasztalatokkal, DE Isten eggyé tesz minket! Jézus Krisztus összetart bennünket!
Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntjük gyülekezetünk honlapján!
Célunk, hogy a közösségünkkel kapcsolatos információk ilyen formában is megismerhetők, elérhetők legyenek.
Szeretnénk bátorítani, hogy alkosson személyes tapasztalaton alapuló véleményt rólunk, és látogassa meg alkalmainkat. Ha esetleg még nem járt baptista gyülekezetben eddig, akkor éljen most a lehetőséggel. Hozza el családját, ismerje meg a főváros XVI. kerületének egyik baptista közösségét. Hívjuk és várjuk alkalmainkra!
Tisztelettel
a találkozás reményében:
Mihály Sándor
Mint evangéliumi szabadegyházak, valljuk az önkéntes és tevékeny gyülekezeti tagság elvét. Mint protestáns felekezet, jó testvéri kapcsolatunk van a reformáció egyházaival. A keresztyénség egészébe való beilleszkedésünket példázza, hogy mi is valljuk az apostoli hitvallásban megfogalmazott alapvető hitigazságokat.Mint baptisták, szeretnénk Isten segítségével a hitüket komolyan vevő, gyakorló keresztyének lenni. Ragaszkodunk a Szentírás igazságaihoz. Fontos számunkra a megtérés evangéliumának hirdetése és a szabad államban szabad egyház eszméje.A lelkiismereti és vallásszabadság hívei vagyunk.
A Cinkotai Baptista Gyülekezet a Magyarországi Baptista Egyház egyik közössége a kisebbek között. A Csömöri Baptista Gyülekezettel tartozik egy körzetbe, ami azt jelenti, hogy a két gyülekezetnek egy lelkipásztora van, illetve közös alkalmakat tartunk, közösen szolgálunk. A baptista misszió kb. 150 éve indult Magyarországon, gyülekezetünk pedig 1924-ben indult útjára. A világon több mint 100 millió baptista hittestvérünk van.
Lelkipásztorunk Eszes Zoltán.
Ugrás a Csömöri Baptista Gyülekezet oldalára