Cinkotai Baptista Gyülekezet


Go to content

Alkalmaink

Női Konferencia 2012

A Cinkotai Baptista Gyülekezet alkalmai

Gyülekezetünkben többféle módon is gyakoroljuk az Istennel való közösséget, illetve törekvésünk van arra, hogy mind jobban megismerjük Őt és a nekünk szánt üzenetét.
Alkalmaink célja, hogy gyakoroljuk a Vele és egymással való közösséget.

Minden szerdán 18 órától Biblia tanulmányozás.

Minden vasárnap 9 órától Imaóra, majd
9:45-től Istentisztelet, amely kb. 11:30-ig tart.
Délután 17 órától Istentisztelet keretei között ismét találkozhatunk.


Fontos kivételek!

Minden hónap első vasárnap délelőtt Úrvacsorai Ünnepi Istentiszteletet tartunk.

Minden hónap első vasárnap délután közös alkalmat tartunk csömöri testvéreinkkel nálunk.

Minden hónap második vasárnap délután nincs közösségi alkalom a Cinkotai Baptista Gyülekezet épületében, mert ekkor a Csömöri Baptista Gyülekezetben tartjuk közös alkalmunkat.

Minden hónap harmadik vasárnapján missziós lehetőséget biztosítunk testvéreinknek, ezért délután nem tartunk Istentiszteleti alkalmat.

A fiatal családok házi csoportban tartanak imaközösségi alkalmat, amelyről elérhetőségeinket érdeklődhet.


A Cinkotai Baptista Gyülekezet
szolgálati beosztása 2011. decembertől 2012. februárig
(a táblázatban olvasható Igehelyek a Magyar Baptisták Világszövetsége által megjelentetett "Áhítat 2011" című kiadványban megjelölt témái)

Dátum Imaóra Délelőtti
Istentisztelet
Délutáni
Istentisztelet
Szolgálat felelős Megjegyzés
December 18. Fazekas Lajos Dózsa György Nyugdíjasok
Karácsonya
Hidvégi Adrienn
December 25. Garai Tibor Czmorek János Csömör,
Gyermek
ünnepély
- Karácsony
December 26. - Eszes Zoltán Eszes Zoltán Karácsony
December 31. 19 óra
Major Ferenc
Hidvégi Lajosné Óév esti hálaadó
Istentisztelet
Január 1. Mihály Sándor Eszes Zoltán Eszes Zoltán Mihályné Hidvégi
Márta
Úrvacsora Cinkotán
Január 8. Fazekas Győző Hidvégi Tamás Csömör - Úrvacsora Csömörön
Január 15. Hidvégi Lajos Dózsa György - Fazekas Anna Missziós vasárnap
délután
Január 22. Garai Tibor Mihály Sándor Eszes Zoltán Major Ferencné Ökumenikus imahét:
január 15-22.
Január 29. Fazekas Lajos Eszes Zoltán Czmorek János Lovász Antalné
Február 5. Major Ferenc Eszes Zoltán Eszes Zoltán Boros Csabáné Úrvacsora Cinkotán
Gyülekezeti óra
Február 12. Fazekas Győző Hidvégi Tamás Csömör - Úrvacsora Csömörön
Február 19. Hidvégi Lajos Fazekas Lajos - Hidvégi Lajosné Missziós vasárnap
délután
Február 26. Czmorek János Eszes Zoltán Major Ferenc Dr. Dávidné Szeder Mária

Főoldal | Cím | Kapcsolat | Alkalmaink | Magunkról | Hitvallásunk | Történetünk | Képek | Linkek | Impresszum | Site Map


Cinkotai Baptista Gyülekezet | misanya@gmail.com

Back to content | Back to main menu