2010 Júl. 28 - Aug. 4. / Tusa-i Táborozás

Nagyon örülök annak, hogy az Úr adott egy lehetőséget, amikor elmehettem ifjúsági táborba, ahol krasznai és kémeri fiatalok táboroztak. Számomra külön nagy öröm volt, mert nekem ez volt az első ifjúsági táborozás. Egy hetet töltöttünk a táborban, ahol minden napot, reggeli után áhítattal kezdhettünk.

Az áhítat után egy sorozattal foglalkoztunk, ahol többet megtudhattunk a kapcsolatokról. Kapcsolat Istennel, önmagammal, gyülekezettel, a másik nemmel, családdal, feletteseimmel, a világgal. Úgy gondolom, hogy ez egy aktuális téma számunkra, ami sokat segít a jó kapcsolatok kialakításában és régi kapcsolataink helyreállításában, ezáltal megláthattuk a kapcsolatok fontosságát. ...              Folytatás itt.

2007 Június 16-24. "Isten csodálatos szeretete mutatkozott meg abban, hogy gyermekeink már a vakáció első napjain a Hargitai Táborba utazhattak...   Folytatás itt

2011 január 8 ::

Eljegyzés - Fekete Lajos és Dobozi Naómi.

2011 január 8 ::

Vendégünk Kémeren Tóth Attila, szászrégeni lp.

2011 január 9 ::

Vendégünk Kiss Ottó, hétfalusi misszió (Brassó) lp.

2011 január 16 ::

Gyülekezeti választások - Kémer

2011 január 27-29 ::

Regionális Konferencia Szolgálattevőknek - Szilágyperecsen

2011 január 28 ::

Lelkipásztorok Jelölő Gyűlése

2011 január 30 ::

Gyülekezeti választások - Lecsmér

2011 január 30 ::

Vendégünk Kémeren János Csaba, kovásznai lp.

 

2010 jan. 31 - feb. 6 ::

Evangelizációs Hét Kémeren - Szolgálattevők: Fekete Csaba, Péter István,  Budai Lajos, Király Tibor, Bodor Sándor, Borzási István, Simon József

 

2010 február 14 - 20 ::

Evangelizációs Hét Lecsméren - Szolgálattevők:

2010 március 11-13 ::

TELEK - Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorok Evangelizációs Konferenciája. Vendégünk Nagyvarsányból Katona László lp. testvér.

 

2010 március 18-19 ::

Választókongresszus - Szilágyballa

2010 március 27 ::

Nyári Időszámítás kezdete

 

2010 április 17 ::

Virágvasárnap

 

2010 április 24-26 ::

Húsvét

 

2010 május 7 ::

VISZ - Választó Konferencia - Magyarlóna

 

2010 május 27-29 ::

Női Csendesnapok - Hargita

 

 

2010 január 24 - 31 ::

Evangelizációs Hét Kémeren - Szolgálattevők: Király Tibor, Bálint Pál, Péter István, Id. Veress Ernő, Bodor Sándor, Borzási Pál

2010 február 1 - 6 ::

Vasárnap Iskolai Tanító Képző Tanfolyam Kémeren

 

2010 március 1 - 7 ::

Evangelizációs Hét Lecsméren  - Szolgálattevők: Papp Dezső, Péter István, Papp László, Szűcs Sándor, Gál Győző, Bándi Sándor, Balla Frigyes

 

2010 március 9 - 10 ::

Vendégeink lesznek Lecsméren és Kémeren Gene Flack és Bart Plaxco - USA.

2010 március 12-14 ::

TELEK - Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorok Evangelizációs Konferenciája. Erkeden. Vendégünk Beregszászból (Kárpátalja) Nehra Bálint lp. testvér. Szolgálatok itt

 

2010 március 15 ::

Összevont Női Kör Szilágysomlyón a környék nőtestvérei számára. Előadást tart Borzási Márta testvérnő a következő témakörben: Családi konfliktusok és azok megoldása. D.u. 5 óra. 

 

2010 március 20-21 ::

Egyetem-ismertető Ifihétvége Nagyváradon. Több info itt

 

2010 március 27 ::

Munkakongresszus Kolozsváron

 

2010 március 28 ::

Virágvasárnap - Nyári időszámítás kezdete. (Előre visszük az órát)

 

2010 április 4-6 ::

Húsvét. Vendégünk lesz ünnep harmadnapján János Levente lp. testvér.

 

2010 április 18 ::

Temetés - elhunyt Id. Szabó András, élt 82 évet. Képek itt

 

2010 május 7-9 ::

Országos Ifjúsági Konferencia Zilahon. Több információ itt

2010 május 28-30 ::

Női Csendesnapok a Hargitán. Téma: Időben vagyunk? Több info itt

 

2010 május 28-30 ::

Ne add fel a reményt - témakörben biciklitúrát szervez az Ifjúsági Szövetség Szilágy megyében. Több információ itt

2010 június 4-6 ::

Ifjúsági biciklitúra - megálló Kémeren. Képek itt

 

2010 június 20 ::

Bemerítési Ünnepély Kémeren. Képek itt

2010 július 19-25 ::

Gyermektábor Aranyos völgyében. Képek itt  Beszámoló

 

2010 július 28-aug. 4 ::

Ifjúsági tábor Tusa helységben. Képek itt  Fiatalok szolgálata

2010 augusztus 7 ::

Eljegyzés - Papp Lehel és Vad Edit.

 

2010 augusztus 15 ::

Aratási Ünnepély Kémeren.

2010 augusztus 21 ::

Menyegző - Máté Gyula és Nagy Éva.

 

2010 szeptember 25 ::

II. Baptista Fúvós Találkozó Krasznán. Beszámoló és képek itt

2010 október 2 ::

VISZ Konferencia Kolozsváron.

 

2010 október 3 ::

Hálaadó Ünnepély Kémeren.

2010 október 10 ::

Hálaadó Ünnepély Mihályfalván (Ének-zenekarral). Képek itt

 

2010 október 17 ::

Hálaadó Ünnepély Lecsméren.

2010 október 24 ::

Hálaadó Ünnepély Monospetriben (Énekcsoporttal).

2010 október 30 ::

Menyegző - Papp Lehel és Vad Edit.

2010 november 12-14 ::

TELEK - Magyarországon.

2010 november 20-21 ::

Lányok - asszonyok konferenciája Zilahon. Több infó itt

2010 december 4 ::

Munkakongresszus a Zilahi missziókerületben

2009 január 18 ::

Zártóra - Választások Kémeren

2009 január 25 ::

Zártóra - Választások Lecsméren

2009 január 26 - feb.1 ::

Evangelizációs Hét Kémeren - Szolgálattevők: Bodor Sándor, Bándi Sándor, Giorgiov Adrián, Papp Dezső, Szekrényes Pál, Borzási István, Veress Efraim

2009 február 2 - feb.8 ::

Evangelizációs Hét Lecsméren  - Szolgálattevők: Fazekas György, Módi Miklós, János Csaba, Boros  József, Pardi Félix, Simon József , Péter István

2009 február 10 ::

Temetés Lecsméren - Elhunyt Id. Hízó Gyula tv. (képek itt)

2009 február 22

Gyermekbemutatás Kémeren: Orbán Anna Zsófia és Szabó Fanny Pálma

2009 március 6-8 ::

TELEK - Vendégünk Nagy Kasza Dániel Ukrajnából

2009 április 16 ::

Lelkipásztori Konferencia - Zilah

2009 április 17 ::

Missziós Konferencia - Zilah

2009 április 25 ::

Szilágysági Vasárnapi Iskola Tanítók találkozója - Szilágyballa

2009 május 8-10 ::

Lányok, asszonyok konferenciája - Zilah

2009 május 15 ::

Temetés Kémeren - elhunyt Szabó (Nagy) Eszter testvérnő

2009 május 23 ::

Kornya nyomában - biciklitúra - Ebéd Kémeren

2009 június 1 ::

Pünkösd másodnapján vendégeink - az Érszöllősi Gyülekezet (szolgálatok)

2009 június 2 ::

Pünkösd harmadnapján vendégünk - Joe Pendleton (szolgálat)

 

2009 július 5 ::

Aratási Ünnepély Értarcsán

2009 július 26 ::

Aratási Ünnepély Kémeren - vendégünk Tóth Zoltán  (szolgálat)

 

2009 augusztus 2 ::

Gyermekbemutatás Kémeren: János Barbara

 

2009 augusztus 16 ::

A Kémeri Férfi- és Fúvós kar szolgál Magyarlónán

 

2009 szeptember 11-13 ::

Ifjúsági Találkozó - Zilahi missziókerület számára - Szilágyperecsen (info itt)

 

2009 szeptember 20 ::

A Baptisták 400 éves Jubileumi Ünnepsége - Zilah / sportcsarnok - d.u. 4 óra

 

2009 szeptember 24-26 ::

Gerhard du Toit testvér szolgál Kémeren - (szolgálatok itt)

 

2009 szeptember 26::

Első Magyar Baptista Fúvós Találkozó - Kraszna  (képek itt)

 

2009 október 19-21 ::

Összmagyar Lelkipásztori Találkozó - Nagyvárad, Félix Fürdő

 

2009 október 21 ::

Gaither Homecoming Koncert a Debreceni Főnix csarnokban

 

2009 november 8:

Hálaadó Ünnepély Kémeren

 

2009 november 13-15 ::

TELEK -Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorok Evangélizációs Közössége - Magy.

 

2009 november 29:

Hálaadó Ünnepély Lecsméren

 

2009 december 12 ::

Missziókerületi Munkakongresszus Szilágyballán, 10.ó.

     

2008 január 5 ::

Eljegyzés: Szabó Zoltán és Frankó Csilla. (képek itt

2008 január 13 ::

Gyülekezeti Zártóra - Gyűlés.

2008 február 7

Temetés: Elhunyt Szabó (Gergely) Erzsébet, élt 85 évet.

2008 február 22

Temetés: Lecsméren elhunyt Juhász Borbála, élt 92 évet.

2008 febr. 25 - márc. 2

Evangelizáció Lecsméren (hangfelvételek itt)

2008 március 7-9 ::

TELEK - Lelkipásztori találkozó. Vendégünk Balogh Barna (Debrecen)

2008 március 8 ::

Menyegző: Szabó Zoltán és Frankó Csilla

2008 március 16 ::

Virágvasárnap

2008 március 17-22 ::

Nagyhét

2008 március 23-25 ::

Húsvét (Vendégünk Elekes József)

2008 április 11-13 ::

Hitmélyítő alkalmak Kémeren (Id. Veress Ernő)

2008 április 17-20 ::

EBM (Európai Baptista Missziószövetség) Konferencia [Választások] - Róma

2008 május 4 ::

Zártóra Kémeren és Lecsméren (tagfelvétel)

2008 május 11 ::

Pünk. - Bemerítés (Szabó Lajcsi és Varga Ildikó) Képek itt :: Igeszolgálat itt

2008 május 24 ::

Országos Missziós Konferencia szolgálattevők részére - Nagyvárad

2008 május 30-Jún. 1 ::

Női Csendesnapok - Hargita

2008 július 17-25 ::

Tini sátortábor Sólyomkőváron

2008 július 20 ::

Gyermekbemutatás - Debrenti Viktória

2008 július 27 ::

Aratási Ünnepély - Lecsmér

2008 augusztus 3 ::

Aratási Ünnepély - Kémer

2008 szeptember 7 ::

Szilágysági Hálaadó Ünnepély - Sólyomkővár

2008 október 5 ::

Hálaadó Ünnepély - Kémer

2008 október 12 ::

Hálaadó Ünnepély - Lecsmér

2008 október 25-26 ::

Vendégek Kémeren Magyarországról - Igeszolgálatok itt

2008 október 31 ::

Vendégünk Kémeren Bándi Sándor - Igeszolgálat itt

2008 november 30 ::

Idősek napja - Kémeren - Igeszolgálat itt

2008 december 7 ::

Jubileumi Ünnepség Kémeren - 70 éves a fúvóskar - Szolgálatok itt

2007 január 13-14 ::

Ifjúsági Választó Kongresszus - Arad.

2007 január 28 ::

Gyülekezeti Választások - Kémer.

2007 február 11 ::

Gyülekezeti Választások - Lecsmér.

2007 február 19-25 ::

Evangelizációs Istentiszteletek Kémeren.

2007 március 3 ::

Hitközségi választások - Sarmaság.

2007 március 8 ::

Temetés: Elhunyt Újvárosi Sándor tv; élt 75 évet. (képek itt)

2007 március 9-11 ::

TELEK. Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorok Evangelizációs Konferenciája - Nagyfalu. Vendég: Nagy Zoltán, az Újfehértó-i Gy. diakónusa. (képek itt

2007 március 12-18 ::

Evangelizációs Istentiszteletek Lecsméren.

2007 március 30-31 ::

Szövetségi Választókongresszus - Zilah.

2007 április 9 ::

A Kémeri ifjúság szolgál Szilágybagoson. (képek itt)

2007 április 20 ::

Temetés Lecsméren: elhunyt Varga Vilmos, élt 40 évet.

2007 április 24 ::

Eljegyzés: Harald Hohn és Nagy Erzsébet.

2007 május 4-6 ::

Országos Ifjúsági Konferencia - Zilah.

2007 május 6 ::

Anyák Napja.

2007 május 12 ::

Vasárnap Iskolai Szöv. - Választókongresszus - Kolozsvár.

2007 május 12 ::

Eljegyzés: Popa Dániel és Szabó Eunika.

2007 május 17 ::

Mennybemenetel !

2007 május 19 ::

Eljegyzés: Debrenti András és Görög Emília.

2007 május 21-26 ::

Nagyhét.

2007 május 22 ::

Hitközségi Pásztori Találkozó - Zilah.

2007 május 27-29 ::

Pünkösd.

2007 június 16-24 ::

Táborozás a Hargitán. (képek itt)

2007 június 30 ::

Eljegyzés: János Barna és Bede Abigél.

2007 július 14 ::

Eljegyzés: Gál István és Nagy Tímea.

2007 július 21 ::

Menyegző: Debrenti András és Görög Emília.

2007 augusztus 4 ::

Menyegző: Popa Dániel és Szabó Eunika.

2007 augusztus 5 ::

Aratási Ünnepély - Kémer.

2007 augusztus 12 ::

Aratási Ünnepély - Lecsmér.

2007 augusztus 25 ::

Menyegző: János István és Berkes Zsuzsanna.

2007 augusztus 27-31 ::

Lelkipásztori Hét - Hargita Tábor. (képek itt)

2007 szeptember 8 ::

Menyegző: Gál István és Nagy Tímea.

2007 szeptember 15 ::

Szilágy - Bihar | Közös Hálaadó Ünnepély - Sólyomkővár. (képek itt)

2007 október 6 ::

Menyegző: János Barna és Bede Abigél.

2007 november 23-25 ::

TELEK. Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorok Evangelizációs Konferenciája - Magyarország.

2007 december 17-22 ::

Nagyhét.

2007 december 19 ::

Temetés: Elhunyt Bálint Erzsébet; élt 72 évet. (képek itt)

2007 december 25-27 ::

Karácsony.

"Isten csodálatos szeretete mutatkozott meg abban, hogy gyermekeink már a vakáció első napjain a Hargitai Táborba utazhattak, ahol felejthetetlen élményekben és szépségekben részesülhettek. Örültem én is, hogy a gyermekek számára, még ha kevéssel is, de most többet beszélhettem az Úr Jézusról, és ezzel minden tanító így volt. Hittük azt, hogy Istennek ezzel a héttel terve van, és úgy álltunk meg előtte, hogy szeretnénk ennek a tervnek a részese lenni, és kértük, használja fel életünket.

A táborozás 9 napig tartott, de ebből kettő utazással telt el, így hét teljes napot tölthettünk együtt. A gyermekek több helységből érkeztek tanítójuk kíséretében: Kémer, Ipp, Lecsmér, Széplak, Csíkszereda, Kovászna, Udvarhely, Szentegyháza. Összesen kb. 110-en voltunk jelen, ebből tíz tanító. Egy nagyon ügyes, eleven és friss csapat volt az első naptól az utolsóig. Öröm volt velük minden pillanat, és azt a szeretetet, amit tőlük kaptunk, mi tanítók, töredékét sem tudtuk viszonozni.

Öt évestől tizenöt évesig terjedt a gyermekek korosztálya és eszerint öt csoportra voltak felosztva, amiket 1-2 tanító vezetett a különböző csoportfoglalkozásoknál. A tanítók nagyon együttműködők és figyelmesek voltak!

Lázár Irénke, János Csaba és Mónika szervezték meg ezt a hetet és ebben besegített Pardi Félix és Matild is. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy megszervezték a táborozást és felügyeltek az egész heti eseményekre, foglalkozásokra. Egyik nap sem telt el unalmasan! Reggel mi tanítók fél 8-kor találkoztunk egy félórára, amikor is imádkoztunk és beszélgettünk és az Úr Igéjével a szívünkben kezdhettünk el minden napot.

A gyermekekkel Mózes életét tanulmányoztuk és ezen belül Isten személyiségének a tulajdonságait emeltük ki hat pontban, úgy ahogyan az Mózes életében is megmutatkozott: Isten Gondviselő, Örökkévaló, Szabadító, Győztes, Megbocsátó, és Szent! Jó volt látni ahogy a gyerekek megnyíltak és őszintén és egyszerűen imádkoztak. A gyerekek már az első naptól folyamatosan az utolsóig a jó időjárásért imádkoztak és az Úr meghallgatta őszinte imádságukat, mert gyönyörű napos időt kaptunk és így jól kihasználhattuk a délutánokat: vetélkedőket tartottunk, volt idő sportolásra is bőven - foci, kosárlabda, röplabda, számháborúzhattunk is egy délután, egyik este pedig tábortüzet is sikerült rakni, amit mindenki nagyon élvezett.

Esténként egy missziós történetet hallhattunk valamennyien. Ezt a sorozatot Pardi Matild tartotta, aki Patricia St. John életét mutatta be, és ezt egyben evangelizálásra is felhasználhattuk. Jó volt azt látni, hogy már a hét elején voltak megtérések, de igazi örömöt a Szombat este nyújtott, amikor János Csaba szólt a gyermekekhez és felkérte azokat, akik szeretnék elfogadni az Úr Jézust, hogy menjenek ki középre és imádkozzanak. Látható volt, hogy sok gyermek szívében ott volt a vágy, hogy találkozzanak az Úr Jézussal. Sírva és őszintén imádkoztak, az Úr pedig formálta az ő szívüket, mert sokan nem úgy mentek vissza a helyükre, mint ahogyan kimentek. Utána megkerestek bennünket, tanítókat, és imádkoztunk, hogy ez a döntés tiszta, őszinte, és örökké tartó legyen. Tudtuk, hogy mindez nem a mi erőnkből történt, hanem az Úr kegyelme és hatalma volt, hogy a gyermekek közelebb léphettek hozzá és személyesen is elfogadhatták Őt.

A betegség sem kerülte el a táborozó gyerekeket, de hála az Úrnak, hogy kezében tartotta életünket és komolyabb baj nem történt. Köszönettel tartozunk Margarett testvérnőnek is, aki a tábor főnővéreként mindent megtett annak érdekében, hogy gyermekeink hamar felgyógyuljanak kisebb-nagyobb sérülésekből. A kiváló sport- és egyéb teljesítményekért a gyermekek között diplomákat és okleveleket osztottunk ki, majd egy csekély ajándékcsomagot is kaphattak, amit részben Margarett nővérnek köszönhettünk.

Az Úr áldása, kegyelme, és szeretete érezhető volt minden nap. Az Ő jelenléte nélkül nem érezhettük volna olyan jól magunkat. Sok új baráti kapcsolat jött létre a gyermekek és a tanítók között, de a legfontosabb az Úr Jézussal kötött barátság és örök hűség! Külön köszönet jár Borzási Gyula testvérnek, a tábor igazgatójának azért, hogy lehetővé tette a számunkra ezt a hetet és ő is mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezhessük magunkat és semmiben hiányt ne szenvedjünk. Az Úr fizesse vissza mindenkinek az erejét amivel hozzájárult ahhoz, hogy minden jó és élmény-dús legyen. Ha az Úr megengedi és akarja, akkor jövőre folytatjuk!"

Fényképeket a táborozásról a képgalériában lehet megtekinteni!

Gál (Nagy) Tímea

Kémer

 

2006-2010 © Kémeri Baptista Gyülekezet