Köszöntjük kedves látogatónkat, aki a világhálón keresztül
talált ránk. Reméljük, hogy az itt eltöltött kevés idő áldásos
lesz és ez által is jobban megismerheti közösségünket, vagy ami
még fontosabb, közelebb léphet ahhoz aki a mi közösségünket is
összetartja - Jézus Krisztushoz!E honlap egyik célja az is, hogy kapcsolatot tartsunk
mindazokkal akik közösségünkből, illetve községünkből a világ
különböző tájaira sodródva vágyakoznak követni az itteni
eseményeket.
Kémer község közel 700 éves történelme, az a tény, hogy őseink
megvetették lábukat itt, ezen a völgyekkel-dombokkal tarkított
csodálatos tájon, arra jogosít fel bennünket, hogy újból és
újból jelét adjuk létünknek, keressük múltunkat és őrizzük meg,
gazdagítsuk mindazt, ami szép, ami megmentésre érdemes.
A sok száz esztendő a bizonyíték, hogy a közösség össze
tudott fogni, gyarapodni és fejlődni tudott, nem törték meg átkos rendszerek,
üldözések, hitviták, hanem a zártság, az elszigeteltség átkait sikerült
legyőzni, a sárból, a földhözragadottságból sikerül lassan kievickélni... Azok,
akik ismernek bennünket, Kémerieket, szülőfalujukhoz ragaszkodó, szegénységükben
is büszke, de nem hivalkodó emberekként könyvelnek el. Hozzátenném, hogy immár
15 éve érzem, hogy nem csak egyenként érvényes reánk ez a jelző. Falunk lakosai
közösséget alkotnak immár, akik hozzájárulnak és tesznek a közös érdekek és
célok elérése érdekében:... (Szoboszlai Attila,
volt
polgármester köszöntője).
A Kémeri Baptista Gyülekezet több mint száz éve létezik,
hirdetve Istennek, Jézus Krisztusban való csodálatos szeretetét
és bűnbocsátó kegyelmét. Isten segítségével arra törekszünk,
hogy komoly hívő életet éljünk és másokat is Jézus Krisztushoz
vezessünk. Szigorúan ragaszkodunk a Szentírás drága igazságaihoz
és elengedhetetlennek tartjuk a megtérés evangéliumának
hirdetését az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által.
Gyülekezetünk a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek
Szövetségéhez (RMBGySz)
tartozik, aktív tagjai kb. 150 fő, ebből kb.
25 fiatal. Ezen felül a Vasárnapi
Iskolába járó gyermekek száma kb. 60.
Istennek legyen hála, hogy elérkezhetett az idő gyülekezetünk
történetében is, hogy vezettetést kapjunk arra nézve, hogy egy
új imaházat építsünk! Minden kezdet nehéz, de hálásak vagyunk,
hogy a munkálatokat megkezdhettük 2006
október elején!Közösségünk minden tagja
lelkesen vállalta és vállalja a reá eső részt, úgy a munkában,
mint az adakozásban. Természetesen, csak addig nyújtózkodhatunk
mi is, ameddig a takarónk ér! Istenbe vetett reménységgel
hisszük, hogy Ő vezetni és segíteni fog minket ebben a munkában. Gyülekezeti életünkről szóló információkat folyamatosan
frissítjük. Részletek
itt. Fényképek a
képcsarnokban.
Legfrissebb képek itt.