Mindenekelőtt meg kell határoznunk mi a gyülekezet és mi a misszió.

A gyülekezet Krisztus teste. Ezt a szellemi testet Krisztusnak olyan hívei és tanítványai alkotják, akik különböző történelmi korszakokban a Föld különböző részein élnek, és akiknek különböző nemzeti, szociális, gazdasági, politikai, és kulturális kérdésekkel kell szembenézniük.

A misszió a megtérés evangéliumának hirdetése, az emberek Krisztushoz való vezetése, akik ez által örök életet nyernek, és beépülnek egy helyi gyülekezetbe. A misszió új tagok megnyerése az Úrnak, akik azután életükkel és tetteikkel Isten országát építik. A misszió végső célja tehát új gyülekezetek plántálása, azok tagjainak lelkigondozása és építése, hogy képesek legyenek tovább folytatni a misszió munkáját.

E tanulmány megpróbál a teljesség igénye nélkül betekintést nyújtani az erdélyi baptista gyülekezetek missziómunkájába a történelem során, és megpróbálja felvázolni a jelenlegi helyzet követelményeit. Az első fejezetben a gyülekezet és a misszió bibliai alapjaira utalunk, a második fejezet az erdélyi magyar baptista gyülekezetek jelenlegi helyzetét tárgyalja a misszió szempontjából, tudva, hogy ezek nem egyforma százalékban érvényesek minden gyülekezetre, majd a harmadik fejezet röviden összegzi az elmúlt évtized missziós eredményeit, és tanácsokat ad a jövőre.

II. Bibliai alapok

A baptista misszióban nem az elméletnél jelentkeznek a gondok, hanem a gyakorlatnál, más szóval, a Biblia tanítását a missziómunkáról mindannyian hisszük és valljuk, de amikor azokat alkalmazni kell, akkor történik az elakadás. A gyakorlati kérdésekre tehát több időt fogunk szentelni, de hasznos lesz, ha előbb mégis az alapokkal kezdjük, és áttekintjük a Biblia tanítását a gyülekezetről és a misszióról.

1. Az Úr Jézus példája

a) Az Úr Jézus minden időben kész volt a misszióra. Végezte a missziót akkor is, ha fáradt, éhes vagy szomjas volt. Gondoljunk a samáriai asszonnyal való beszélgetésére, ahol számára az eledel azt jelentette, hogy „…annak akaratát cselekedje, aki őt elküldte”. (Jn 4,34). Ezt követően jelentette ki tanítványainak, hogy: „Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra!” (Jn 4,35-36) Hirdette az evangéliumot akkor is, ha egyetlen hallgatója volt, aki nő volt, samáriai volt, bűnös volt, sietett, és egyáltalán nem erről akart beszélni. Még a kereszten is missziózott, leküzdve a kereszthalál kínjait, hogy egy személyt üdvösségre segíthessen. A misszió elsődlegességét Jézus Krisztustól tanulhatjuk meg.

b) Az Úr mindenki számára kész volt a misszióra. Közösséget vállalt a kivetettekkel is, a gazdagokkal is, hogy megnyerje őket az evangéliumnak. Ő azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse az elveszettet: a fővámszedő gazdag Zákeust, a hét ördögtől gyötört Mária Magdolnát, a vakon született koldust, a tanító Nikodémust. Kész volt velük enni, éjszakákat beszélgetni, velük barátkozni. Azok mertek közeledni hozzá, mert Jézust a vámszedők és bűnösök barátjának nevezték. (Lk 15,1)

c) Az Úr kész volt minden módszert felhasználni a misszióra. Prédikált nyilvánosan, ezreknek, erősítő berendezés nélkül, bejárva az egész vidéket Tírustól Júdea pusztájáig, beszélve hegyről, hajóból, zsinagógában és templomban. „Körüljárta a városokat és a falvakat mind, hirdetvén az Isten országának evangéliumát, gyógyítva mindenféle betegséget a nép között” (Mt 9,35). Ezt téve közölte a tanítványaival, hogy „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” (Mt 9,37b-38)

Az Úr Jézus példája alapján megállapíthatjuk, hogy ehhez a munkához lelki látásra, engedelmességre és áldozatra van szükség. Az Úr Jézus négy hónappal az aratás előtt (február-márciusban) a mezőkön már érett búzát látott! Egy lelki látással rendelkező missziómunkás már látja az érett kalászokat, és úgy végzi a munkát, hogy közben készül az aratásra. De munkáját nem a sikertől teszi függővé, hanem a Mester parancsától. Engedelmes akkor is, ha látszólag semmi eredménye nincs, mert „a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindenikük hűségesnek bizonyuljon” (1Kor 4,2) Ezért, hajlandó áldozatot hozni. Tudja, hogy „a misszió nem passzió”, hanem áldozatos munka.

2. Az Úr Jézus parancsa

De a missziót nemcsak azért kell végezni, mert az Úr példát adott erre, vagy mert elődeink gyakorolták. Ez egy parancs. A misszió tehát nem opció kérdése, mintha lehetne nem végezni is. A misszió a gyülekezet létkérdése: az a gyülekezet, amely nem vállalja a missziót, előbb-utóbb halálra van ítélve. Vagy missziózunk, vagy végünk van! Az újszövetségi gyülekezet ismertető jegyei közé oda kell sorolnunk nemcsak a tiszta igehirdetést, az újszövetségi jelképek megfelelő kiszolgálását és a gyülekezeti fegyelmet, hanem a missziót is.

A nagy misszióparancs nem ad lehetőséget kifogásokra vagy kivételekre: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek.” (Mt 28,19-20). Ez a parancs Attól származik, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és mindaddig érvényben marad, amíg Ő visszajön. Ezt csak végrehajtani vagy elutasítani lehet. Hívő emberként válaszunk nem lehet más, mint: „Itt vagyok, engem küldj!” (Ézs 6,8), „Íme jövök…, hogy teljesítsem a te akaratodat!” (Zsolt 40,9)

Aki ennek a parancsnak engedelmeskedik, az „Krisztusért jár követségben” (2Kor 5,20), és a békéltetés szolgálatát végzi. Nem embereknek szolgál, hanem Istennek.

Igaz, hogy figyelembe kell venni a halandóságot, valamint a külföldre távozott „export hívők” nem csekély számát, illetve a városra való tömeges beköltözést, azonban mindez nem jelentheti a gyülekezet felbomlását, felmorzsolódását.

Ha a gyülekezet tagjai, mint Jézus Krisztus tanítványai komolyan veszik Mesterük parancsát: „…menjetek el tegyetek tanítvánnyá…” azaz nem csupán hívják, hívogatják az embereket, hanem elmennek oda ahol azok élnek, az élet Igéjét tartva elébük úgy magaviseletben mint beszédben, akkor megtapasztalják Uruk kiapadhatatlan és felfoghatatlan áldásait. Ha testünk valóban a Szentlélek temploma, ajkunkon a mi Urunkról való bizonyságtétel, amit tetteink is igazolnak, ha javainknak, időnknek és anyagi javainknak bölcs sáfárai vagyunk, akkor megtapasztaljuk Isten csodálatos kegyelmi munkáját életünkben és környezetünkben, ahogy emberek térnek meg Istenhez, szánják oda életüket Krisztusnak, gyarapítva az egyházat és erősítve a helyi gyülekezetet. Létkérdésünk tehát az evangélium hirdetése, a szent élet melynek alapelemei az igetanulmányozás, az imádság és a Krisztusnak való engedelmesség.

3. Az apostolok missziómunkája

A misszió a gyülekezet születésétől kezdve hozzátartozott a gyülekezet életéhez. A gyülekezet tagjai azon kívül, hogy a maguk helyén képviselték az evangélium ügyét, újabb és újabb embereket választottak ki arra, hogy végezzék a missziót. Ezek olyan emberek voltak, akik elhívása és lelki ajándéka erre a szolgálatra a helyi gyülekezetben már megnyilvánult. „Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam.” (ApCsel 13,2) Persze, előbb a gyülekezetnek kellett rendelkeznie egy Isten akaratával megegyező missziós látással, hogy imádság és böjtölés után, a Szentlélek sugallatára, azt rábízhassa „a gyülekezet apostolaira”.

Habár az Apostolok Cselekedeteiben egy esemény megörökítése még nem jelenti azt, hogy azt ismételni is kell, (mivel egy történelmi precedens még nem elég arra, hogy annak alapján feladatot vagy hitelvet állapítsunk meg), mégis, ezek a módszerek adnak példát arra, ahogyan a missziót végezni kell. Előbb a jeruzsálemi, majd az antiókhiai gyülekezet vállalta a misszióparancs teljesítését. Ők nemcsak imádkoztak munkásokért, hanem ki is küldtek olyan munkásokat, akik erre alkalmasak voltak. Ezek a missziómunkások apostoli (követ) szolgálatot teljesítettek, (meg ha nem is nevezhetjük őket olyan apostoloknak, mint amilyen a tizenkettő volt - ApCsel 1,21-22). Ezeket a küldötteket, követeket az ige több helyen „a gyülekezetek apostolainak” nevezi (lásd: ApCsel 14,14. 2Kor 8,23. Fil 2,25. 1Kor 9). Ennek alapján nevezzük Kornya Mihályt is parasztapostolnak.

A misszómunkások nem függetlenek az őket megbízó gyülekezettől, még akkor sem, ha attól hosszú időre távol vannak. Pál és Barnabás visszatértek az antiókhiai gyülekezetbe és beszámoltak a rájuk bízott missziómunkáról: „Mikor megérkeztek Antiókhiába (ahonnét az Isten kegyelmére bízták őket arra a munkára, melyet elvégeztek), egybehívták a gyülekezetet, elbeszélték mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre…” (ApCsel 14,26-27)

A gyülekezetnek tehát magának kell mennie a misszióba, vagy maga helyett ki kell rendelnie azokat, akik helyettesíthetik és képviselhetik a missziómezőn. Harmadik megoldás nincs: vagy te mész, vagy küldesz valakit magad helyett!

4. Az első gyülekezetek gyakorlata

A misszió kezdettől fogva éltető alkotóeleme volt a gyülekezetnek. E nélkül nem is gyülekezet a gyülekezet. A missziót azért kell végezni, mert ezt az Úr Jézus, az apostolok és az első gyülekezetek példája és parancsa egyaránt megkövetelik. De hogyan végezték az első gyülekezetek a missziót?

Úgy, hogy házi összejöveteleket alapítottak mindenütt, ahol ez lehetséges volt. A háznép központi helyet foglalt el, mivel még nem készültek külön épületek a közös Istentiszteletek számára. Ez csak azután történt, miután a keresztyénség államvallássá lett a Római Birodalomban (Kr.u. 313), és a pogány templomok mintájára keresztyén templomokat építettek. Hol is gyűlhetett volna össze egyszerre több mint 5000 ember Jeruzsálemben? Feljártak a templomba, de összegyűltek házanként is (ApCsel 2,46. 5,42)

A korinthusi gyülekezet például Jusztusz és Kriszpusz házanépének megtérésével alakult meg, ahol valószínű külön összejövetelek voltak, miután a zsinagógában többé nem találkoztak (ApCsel 18,7-8). De tudunk a Klóé embereiről (1Kor 1,11) és a Stefanás háznépéről (1Kor 1,16) is. E házi közösségek összességét Pál a korinthusi gyülekezetnek nevezi (1Kor 1,2).

A római levél végén az apostol köszönti Akvila és Priszcilla házában levő gyülekezetet (Rom 16,3-5), Árisztobulusz háznépét (Rom 16,10), és a Nárcisszusz háznépéből azokat, akik az Úrban vannak (Rom 16,11). De külön gyülekezet lehetett a császár udvarából valókból is (Fil 4,22).

Filippiben akkor alakult gyülekezet, amikor Lídia (ApCsel 16,15) és a börtönőr háznépe megtértek és bemerítkeztek (ApCsel 16,33-34).

Efézusban nyilvános összejövetelekre használhatta a Tirannus iskoláját, de itt is említve van az, hogy az apostol nem szűnt meg nemcsak nyilvánosan, hanem házanként is tanítani! (ApCsel 20,20)

A házi összejövetelek hatékonyságát mostani tanulmányok is bizonyítják. Egy németországi tanulmány 1996-ban megállapította, hogy a kis gyülekezetek hatékonysága a misszióban több százszor nagyobb, mint a nagy gyülekezeteké. ²

5. Összefoglalás a bibliai alapokról

A misszió üzenetéről

Az első missziómunkások az evangéliumot hirdették, amelynek tanúi voltak, amelyre megbízatást kaptak. Ezt akkor is tették, ha üzenetük botránkozás vagy bolondság volt némelyeknek a hallgatók közül. Döntésre szólítottak fel, vagyis várták a hirdetett igazságra a hallgatók állásfoglalását. Arra szólítottak fel, hogy higgyenek Jézus Krisztusban (ApCsel 16,31) és térjenek meg Istenhez (ApCsel 26,20). Ez a két dolog összetartozott akkor is, ha csak az egyik volt említve. (Lásd: megtérés – ApCsel 2,38. 3,19. 8,22. 17,30. hit – ApCsel 4,4. 10,43. 13,39. 16,31.) Azok számára, akik megtértek és hittek, bűnbocsánatot ígértek, a Jézus váltsághalála által (ApCsel 2,38. 5,31. 13,38. 26,18). A megtérők ennek a bocsánatnak azonnal a tulajdonosai lehettek (ApCsel 13,38-39). Egyúttal, a megtéretleneket figyelmeztették a közelgő ítéletre. A bocsánatot és az ítéletet együtt hirdették, a megtérőknek, illetve a megtéretleneknek. (Róm 2,5. ApCsel 3,23. 13,41. 17,31. 24,25) A megtéréssel együtt a keresztséget is prédikálták, és gyakorolták (Péter: ApCsel 2,41. Filep: ApCsel 8,38. Anániás: ApCsel 9,18. Pál: ApCsel 16,15. 33. 19,5) Megkeresztelték a megtért hívő zsidókat, samaritánusokat, pogányokat és János-tanítványokat, és vallották, hogy a keresztség egy külső jele egy belső megtörtént változásnak. Végül, mindezeket cselekedve, gyülekezeteket alapítottak, ahol az imádat, a tanítás, a közösség és a szolgálat gyakorolva volt. A missziót az evangélium hirdetésével kezdték, és a gyülekezet megalapításával fejezték be. Nem végeztek félmunkát.

A misszió eredményéről

Az apostolok szolgálata nyomán várták az eredményt, amely azonnali volt, vagyis nem kellett hónapokat, éveket várni az első megtérésekre, mert az igehirdetés után azonnal megtértek némelyek, akiket azonnal be is merítettek: a samáriaiakat (ApCsel 8,6-8), a szerecsen komornyikot (ApCsel 8,38), Kornélius háznépét (ApCsel 10,48) Lídiát (ApCsel 15), a filippi börtönőr háznépét (ApCsel 16,33) és az efézusi János-tanítványokat (ApCsel 19,5).

Az eredmény ugyanakkor nagy volt. Jeruzsálemben előbb 3000 (ApCsel 2,41), majd 5000 (ApCsel 4,4) volt a megtértek száma. Többször a „sok”, a „nagy számban”, vagy a „nagy sokaság” kifejezéssel jelöli az ige a megtérteket (ApCsel 5,14. 11,24). Azzal vádolták a tanítványokat, hogy „megtöltötték Jeruzsálemet tudományukkal” (ApCsel 5,28), és „országháborítók” (ApCsel 17,6), mivel elárasztották a nagyvárosokat az evangéliummal.

Mindezek mellett az eredmény állandó volt: nem kellett feláldozniuk a minőséget a mennyiségért, mert az akkori megtértek csakugyan megtértek! Olyan követői voltak az Úrnak, akik közül sokan az életüket áldozták érette.

A misszió kiterjedéséről

Főképp Pál apostol vezetésével folyt a nagy kiterjedésű missziómunka, aki mindig szoros kapcsolatban maradt az őt kiküldő anyagyülekezettel. Nemcsak városokat, hanem főképp vidékeket vállalt fel, (Galácia, Ázsia, Macedónia és Akhája), amelyeket előre betervezett (Róm 15,19-24). Ezeket később azon tartományok gyülekezeteinek nevezték (Judea, Galácia, Samária gyülekezetei (ApCsel 9,31. Szíria és Cilicia gyülekezetei (15,23),Akhája és Macedónia gyülekezetei (2Kor 9,2). Mai kifejezéssel „gyülekezetek szövetsége” alakult tartományonként. ³

Pál apostol a nagy városokra összpontosított, mint például Antiókhiára (amely a Római birodalom harmadik legnagyobb városa volt Róma és Alexandria után), Efézusra, Korinthusra, Rómára, ahonnan úgy a zsidó, mint a görög és római világot elérhette. Nem prédikált minden városban, hanem kiválasztotta a stratégiai fontosságúakat, ahol aztán több ideig időzött (ApCsel 19,25. 27. 31). Nem elég tehát a falumisszió, szükséges megnyerni a városokat az Úr ügyének, mert ezek nagy hatással vannak a társadalom egészére, a falvakra is.

III. Az erdélyi baptista misszió áttekintése

1. Történelmi háttér

Az újkori baptizmus kezdetén, amikor Thomas Helwys visszatért Angliába 1611-ben, az akkori baptisták negyven év alatt több mint 250 baptista gyülekezetet alapítottak, pedig Thomas Helwyst bebörtönözték. Ebben az időben legalább 115 „generális” baptista gyülekezet, és 131 „partikuláris” baptista gyülekezet született. Az összes baptista gyülekezetek gyakorolták azt, hogy küldötteket („messengers”) küldtek ki különböző városokba és falvakba, hogy ott új gyülekezeteket alapítsanak. A kiküldött munkások tevékenysége nyomán annyira elszaporodtak a gyülekezetek a XVII. század első felében, hogy 1644-ben ki kellett adniuk az első Baptista Hitvallást, Londonban.

A következő században a Wesley testvérek és George Whitefield által szervezett szabadtéri összejövetelek vitték tovább az evangéliumi ébredés zászlaját (1735-től). Ez a munka annyira kiterjedt, hogy a század végére minden harmincadik angol methodista lett! Ezzel egyidőben Németországban is hasonló munka kezdődött Philip Spener és Nicholas Zinzendorf által. Az ébredés hatást gyakorolt az emberek életére és munkastílusára, amely kihatott a társadalmi és gazdasági élet egészére.

A XIX. századot Spurgeon munkája fémjelzi. Spurgeon nem volt utazó típus, de egy személyben volt kitűnő szónok és jó szervező. A Brit Királyságban akkor létező 682 gyülekezetből 187-et ő plántált, 50 éves szolgálata alatt! Ezek mellett imaházat épített, árvaházat és Szemináriumot alapított és működtetett!

Az angol szigeteken és Németországban lángoló baptista misszió tüze az 1800-as évek második felében terjedt át Erdélyre a Hamburgból hazatérő égő szívű misszionáriusok által. Az első baptista gyülekezeteket Rottmayer munkatársai és az általuk megtért hívők alapították. Kornya Mihály megtérése volt a nagy fordulópont. Általa a XIX. század végén és a XX. század elején, harminc év alatt, megszületett a legtöbb ma is működő baptista gyülekezet.

Jóllehet a baptista gyülekezetek soha nem tették magukévá Darwin evolucionizmusát és az ebből táplálkozó Bibliakritika tanításait, mint a népegyházak, mégis hanyatlásnak indultak. Okolhatjuk miatta a két világháborút és a kegyetlen kommunista korszakot, azonban a tény továbbra is vádol. E hanyatlás kezdete óta az első évtizedekben tapasztalható missziós lendületet még mindig nem kaptuk vissza. A század elejéig a baptista misszió csak Erdély északi részét hódította meg, ezért az ország nagyobbik fele, Kolozsvártól délre, szinte teljesen parlagon maradt. Székelyföldön csak elvétve találunk egy-egy kis gyülekezetet...

Az 1960-as ébredés fékezni, vagy legjobb esetben megállítani tudta ezt a lelki hanyatlást, de a misszió folytatására szükséges lelki látást és odaszánást nem adta vissza. Erdély nagyobbik része, a mai napig parlagon van. Míg Szilágy megyében a baptisták aránya a magyar lakosság több mint 6 százaléka, addig a Mezőségen és a Székelyföldön kevesebb, mint egy ezrelék!

2. Hol tartunk most?

Jó ideje már, hogy a nagyváradi és a zilahi missziókerület taglétszáma stagnál, egyenként 3800 tag körül. ⁴ Ha az itt történő bemerítéseket nézzük, láthatjuk, hogy az utóbbi három évben évente átlagosan 32-45 tagra jutott egy bemerítés. Valójában ennyi volt az elhalálozási arány is. Ha ehhez hozzáadjuk az elvándorlást, akkor megállapíthatjuk, hogy a taglétszám mindkét missziókerületben stagnált, sőt, lassan de folyamatosan apadt. Ezért nemcsak az elvándorlást kell okoznunk, hanem főképp a növekedés hiányát.

Miért következett be ez a stagnálás, illetve apadás?

Egy gyülekezet az alapítás első éveiben növekszik a leggyorsabban, addig, amíg a lakosság körében elér egy bizonyos telítődést. Az apostoli korban sem tért meg mindenki, mert volt, aki szándékosan elutasította az evangéliumot. Ez így van ma is. A két nagyobb missziókerület településein, ahogyan a baptista misszió közeledett ehhez a „telítődés”-hez, mind kevesebben tértek meg kívülről, és legjobb esetben csak egy belső növekedésnek lehettünk tanúi. Ez általában abból áll, hogy bennszülött fiatalok térnek meg és a gyülekezet tagjai lesznek. Ha így van, ez is nagyon jó. De az már baj, hogy a falu vagy város többi lakosai felé nincs misszió, vagy ha van, az hatástalan marad. Mivel újabb település, ahol baptista missziót lehetne kezdeni Szilágy- vagy Bihar megyében nincs, ezért a növekedés megállt. A gyülekezetek egy része ellaposodott, és a tagok nagy része elvesztette missziói látását.

A baptista misszió kezdetén másképp állottak hozzá a tagok és a gyülekezetek. Akkor felvállalták nemcsak a saját településüket, hanem az egész vidéket, sőt távolabbi vidékeket is. Így indult el a misszió délen, ahol a nagyváradi és többi hitközségtől missziómunkások voltak kiküldve a munka végzésére.

Erre lenne szükség most is. Ugyanis Székelyföldön, Maros, Hargita, Kovaszna és Brassó megyében, de Kolozs, Szatmár, Fehér és Szeben megyében is, valamint a Bánságban is másképp áll a helyzet, mint északon. A magyar baptisták több mint fele az erdélyi magyarság 15 százalékából kerül ki. A többi 85 százalék lényegében még nincs felvállalva. Ha Hargita megyében mindegyik magyar faluban lenne gyülekezetünk, mint ahogyan Szilágy megyében van, akkor Hargita megyében a baptisták létszáma háromszorosa lenne a Szövetség jelenlegi taglétszámának! Ugyanilyen a helyzet Háromszéken, a Barcaságon (Brassó megyében), és Maros megyében is, de ugyanígy beszélhetnénk a Mezőségről, Kolozs és Szatmár megye nagy részéről, valamint a Hunyad, Fehér, Szeben, Arad, Temes és Krassó-Szörény megye szórvány magyarságáról is.

A Székelyföldi Missziókerületben ha nem lenne ilyen nagyméretű a kivándorlás, akkor növekedésnek lehetnénk a tanúi. A nagy lelkimunkás-hiány ellenére évente 16-18 tagra jutott egy-egy bemerítés az elmúlt években. Ez még mindig kétszerese a Szövetség többi gyülekezeteiben tapasztalt „növekedésnek”. A növekedés azokon a vidékeken látható leginkább, ahol kisebb vagy nagyobb mértékben felvállalták a missziót. Ez azt a feltételezést igazolja, hogy az új gyülekezetek tagjai gyorsabban szaporodnak, és hatékonyabban végzik a missziót. Ezért van az, hogy Székelyföldön kétszerte nagyobb arányban tértek meg az emberek, mint másik két missziókerültben.

 

Meg kell értenünk, hogy a baptista misszió félbe maradt, és azt folytatni kell! Addig kell folytatni, amíg Erdély minden magyar településén gyülekezet lesz. „Átkozott, aki az Úrnak dolgát hanyagul végzi!” (Jer 48,10) Nem engedhetjük félárbocra a vitorlákat, főleg most, amikor Isten kedvező széljárást biztosított.

3. A számok tükrében

A 89-es fordulat utáni első évtizedben a körzetek létszáma majdnem megkétszereződött. Azonban a tagok száma nemcsak hogy nem követte ezt az növekedést, hanem ellenkezőleg, csökkent. Ennek fő oka az volt, hogy az évtized második felében a bemerítések száma közel 30%-kal kevesebb lett.

Ha a három missziókerületet összehasonlítjuk, láthatjuk, hogy az utóbbi években általános volt a stagnálás, sőt, némely helyen az apadás. Ahogy északabbra megyünk, nagyobb az apadás, ahogy délebbre megyünk, nagyobb a növekedés. ⁵

4. A jelenlegi helyzet okai

A felvázolt szomorú helyzet okait előbb a gyülekezet belsejében kell keresni. Sok helyen a gyülekezetekre nem a „missziómunkát végző gyülekezet” megnevezés illik, hanem valami más, például: „baptista szubkultúrát terjesztő társulat”, „hívők klubja”, „ügyintéző társaság” vagy „embernemesítő vállalat”. Gyakran pártoskodások, hatalmi harcok és véget nem érő békítések darabolják fel és szívják el a gyülekezet erejét. Ezzel van megterhelve a lelkipásztor, a vezetőbizottság, és ez marad a fő tevékenysége a gyülekezetnek is. Továbbá, van, ahol funkció nélküli üres formák és szabályok kötözik a gyülekezetet. Misszió helyett különböző viselkedési és öltözködési szabályokat, eljegyzések, mennyegzők és temetések szokásait osztják-szorozzák.

Persze, felmerülnek megoldásra váró valós gondok is, amelyek lehetnek adminisztratív kérdések (lelkipásztori fizetés, takarítás, fenntartási költségek, építkezés), vagy erkölcsi és hitelvi kérdések (szakadások, hitelvi elhajlások, bűnben élés). Ezeket természetesen rendezni kell, de az már baj, amikor ezek rendezése miatt újra a misszió szorul mindinkább háttérbe! Bizonyára úgy van, ahogyan egy gépkocsival nem lehet sehova menni addig, amíg meg nem javítják, éppúgy a gyülekezet sem végezhet missziót addig, amíg nem rendezi belső ügyeit. De ha egy kocsit éveken át mindig csak javítani kell, akkor ott nagy vaj van! Végső soron, kinek van olyan kocsija, amelynek abszolút semmi baja nincs? Mégis elindultak vele! Persze, a rendszeres karbantartási, javítási munkákat el kell végezni, de ezt annak érdekében tesszük, hogy használható, működőképes legyen! A gyülekezet nem önmagáért van, hanem a misszióért.

Más esetben van, ahol a gyülekezetre a teljes nyugalmi állapot jellemző. Stagnálás van minden szinten, legyen az gyermekmunka, missziós szolgálatok, beteglátogatások vagy vendégszolgálatok. Az ilyen gyülekezet programja inkább a temetkezési vállalatéhoz hasonlít, mivel nemsokára eltemetik az utolsó tagot is és bezárhatják az imaházat. (Lásd: Érszakácsi, Agyagfalva, Városfalva, Bodrog). Valamivel jobb a helyzet azokban a gyülekezetekben, ahol 30-40 éve van 15-20 tag, és annak örülnek, hogy még megvannak, mert ugye, máshol felbomlottak vagy felmorzsolódtak... De lehet-e ennek örülni? Megoldás-e, ha így maradunk?

Semmiképpen nem. Ezen feltétlenül változtatni kell. Hogyan? Úgy, hogy komolyan vesszük Mesterünk parancsát: „...menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népeket”, és úgy, hogy visszatérünk a baptizmus kezdetén hangoztatott jelszóhoz: „minden baptista egy misszionárius”! (Gerhard Oncken)

---