A béke forgatókönyvei

Bulányi György levelei

Drótpostán üzent Münchenben élő barátom: leveled („Gyalázatos volt, ami velünk történt” 2001. szept. 3:) a szeptember 11-i borzalom után többszörösen időszerű. Azt írtam meg benne, hogy alapvetően az egyháznak van szüksége átvilágításra. Miért többszörösen időszerű az átvilágítás a szeptember 11-i borzalom után? Azért, mert megmutathatná, hogy az emberiség baján, az effajta borzalmakon is segíthetne Jézus tanítása, ha legalább az egyházak azt hirdetnék s tennék, amit Jézus rájuk bízott.

 

 

Az elmúlt hetekben Erdélyben jártam. Első állomásom Kolozsvár volt. A Gaudeamus könyvesboltban jöttek öszsze az érdeklődők, csütörtök este hatkor, szeptember 27-én. Azzal kezdtem, hogy a magyar miniszterelnök kedd este a tévében kijelentette: Nekünk is hadat üzent az amerikai bombázás; Északnak, Nyugatnak, gazdagoknak. Érthető, amit tettek, de nem igazolható és megbüntetendő. A Bokor pedig ezt mondja (s ezek után felolvastam a Bushnak és a terroristáknak fogalmazott két levelem):

Mélyen tisztelt Elnök Úr!

Mi, a magyarországi Bokor közösség, keressük meg Önt közös történelmünk e sorsdöntő órájában. A New York-i és washingtoni öngyilkos támadók áldozatai miatt mi is mély fájdalmat érzünk. Kérjük, fogadja részvétünket.

A katonai szakértők és sokan mások azt kívánják Öntől, hogy üssön vissza. Engedje meg, Elnök Úr, hogy idézzem Tolsztojt, aki annak idején levelet irt III. Sándorhoz, a meggyilkolt II. Sándor cár fiához: „Ha nem bocsát meg, és kivégezteti a bűnösöket, ezzel a százak közül kiemel hármat-négyet. De a visszaütés erőszakot szül, s a három-négy helyére majd harminc-negyven lép. Ön pedig elmulasztaná a percet, amikor teljesítheti Isten akaratát. Ha nem teljesítené, örökre maga után hagyná az útelágazást, ahol választhatná a jót a rossz helyett...” (1881. márc.)

Ön most a harmadik évezred kezdetén szintén útelágazás előtt áll. Erőszakra erőszakkal válaszol, vagy nem üt vissza, és elindítja a háború végzetes forgatókönyve helyett a béke forgatókönyvét. A háborúé jól ismert: a „szemet szemért, fogat fogért” erkölcse hullahegyeket hoz létre. A béke forgatókönyve még várat magára. Ön keresztény, tehát hisz Jézusban, aki hüvelyébe dugatta a kardot, s azt tanította, hogy ne álljunk ellen a gonosznak, s hogy szeressük ellenségeinket. Jézus Istene jó a gonoszok iránt is. Hallgasson a nem pap, a civil Jézusra. Próbálja ki azt, amit még egyetlen államférfi sem próbált ki a történelemben. Hirdesse meg az erőszakmentes szeretet kultúráját, a „megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” erkölcsét. Engedje el a szegények minden adósságát! A háború sokkal többe kerülne. Itt a történelmi perc, ne hagyja ki! Válassza a szelídség útját! Amerika népe és Ön mutasson példát a világnak! Hallgasson Istenre és lelkiismeretére!

Mély tisztelettel:
Bulányi György
a Bokor közösség képviseletében
Budapest, 2001. szeptember 20.

S a másik:

Mi, a magyarországi Bokor közösség nyílt levéllel fordulunk Önökhöz a történelemnek e sorsdöntő órájában. Nem akarunk elmenni részvét nélkül sem a támadás áldozatai mellett, sem a támadás végrehajtóinak áldozata mellett. Fogadják ez utóbbiak rokonai és barátai is őszinte részvétünket.

Értjük, hogy igazságtalannak tartják a világ jelenlegi berendezkedését. Értjük: azt akarják, hogy mindenki odaülhessen az élet asztalához, mert ez az Isten akarata. Vannak mozlim barátaink. Tőlük tudjuk, hogy az erőszakmentesség nem idegen a Korántól. A Korán, a Thora, az evangélium és az emberi lelkiismeret ugyanazt a közös nyelvet beszéli. Lehetnénk jó mozlimok, jó zsidók és jó keresztények is. Kérjük, legyenek az erőszakmentes szeretet szószólóivá.

Üljenek tárgyalóasztalhoz a világ vezetőivel, hogy népeikért s a Föld valamennyi népéért érzett felelősséggel megvitassák, hogyan juthat kenyér, tiszta víz, biztonságos otthon, iskoláztatás – megkülönböztetés nélkül – minden embernek. Ha ezt teszik, történelmi fordulatot indítanak el. Hallgassanak Istenre és lelkiismeretük szavára!

Bulányi György
a Bokor közösség képviseletében
Budapest, 2001. szeptember 20.

Majd így folytattam: azért mondja ezt a Bokor, mert Jézus tanítványai számára nyilvánvaló, hogy nem büntetni kell a bűnt, a bajt, hanem orvosolni. A büntetés rengeteg pénzbe kerül, és még gazdagabbá teszi a gazdagokat, s még szegényebbé a szegényeket. Az orvoslás: elengedni a szegények adósságát, s háború helyett az USA egyévi fegyverkezési költségéből megetetni az éhezőket, s megteremteni jólétük infrastruktúraalapjait.

A kapitalista termelés összeomolhat a jövőben, de mi ma ezt a termelési rendet nem tudjuk megdönteni, Viszont az elosztási rendet a jelenben is megteremthetjük. Marx jól tudta, hogy sem ateisták, sem vallásosok nem hajlandók osztozni, ezért a kapitalista termelési rendet kívánta az erőszak eszközeivel megdönteni. Kísérlete – legalábbis Európában, mert Castro és Kína áll még – nem sikerült. De ha volnának Jézusnak tanítványai, azok tisztában volnának azzal, hogy senkit sem illet meg az egy dénárnál több, s ez esetben valósulni tudna az Isten Országa. Feladatoknak élhetnénk, amelyek nyomában elindulhatna mindannyiunk gazdagodása. Csak be kellene érni az egy dénárral.

Helyette a keresztények belesimulnak a mindenkori hatalmasok világába. S itt felolvastam a Koinónia augusztus–szeptemberi dupla számából a történelmi kereszténységről írottakat: hogyan állt az egyház Nagy Konstantin után a gazdagok, a hatalmasok szolgálatában (Más faj áll a kihunyt helyére? – 602–603. lap). Ha ezt a történelmileg jól begyakorolt szerepünket folytatjuk, akkor csak statisztálhatunk az államhatalmaknak s a fegyvereknek az emberiség élethalálharcában. Mintha nem ez lenne Jézustól kapott feladatunk, hanem az élet, s nem a háború, amelyet megváltatlan gazdagok és megváltatlan szegények vívnak egymással – az ökológiai és nukleáris katasztrófát is kockáztatva, mely végzetesebb, mint a világháborúk s a szeptember 11-i bombázás.

Helyette tehetünk valami mást is. Mit is? Felolvastam a tanítványság hat feltételét a Nyárközépi Napló 18–20. oldaláról, amit Vermes Gézának, a nagy zsidó Jézus-kutatónak üzentem: gondolkodásunkat Jézushoz igazítani, radikálisan elutasítani magunktól az uralkodás vágyát, megetetni az éhezőket, vállalva az egyoldalú személyenkénti és azonnali leszerelést, az egyetemes hirdetési kötelezettséget, és a kisközösségekben nevelődést. Azt mondtam el, hogy a felelősöknek egyházon belül is megválasztása, a fegyverek eldobása, a magántulajdonról lemondás nélkül – ne is álmodjunk róla, hogy tanítványai lehetünk Jézusnak. Mert aki nem mond le mindenéről, nem lehet az én tanítványom. De hát akkor ki üdvözül? – kérdem én is ijedten Péterrel. Az Istennél minden lehetséges. Még az is, hogy elindulunk a tanítvánnyá levés útján. Ez az a minden, amiben minden egyéb is benne van. Az, hogy helyettünk majd cselekszik az Isten valamit, ez kívül van a mindenen.

Volt a hallgatóságban egy egyetemi magyartanár, aki értő partnernak mutatkozott. S volt ott egy református teológiaprofesszor is, aki nagyon fegyelmezetten ült, bár majd felrobbant attól, amit hallott. A nemzeti fájdalom nem engedi meg nagyon sok erdélyinek, hogy Jézus tanítványa legyen. Azt gondolják, hogy a (nem evangéliumi) védekező magatartás nélkül elpusztulnak a román világban. Pedig a románok nem tudják elpusztítani őket, csak ők saját magukat. Azzal, hogy Nyugatra vándorolnak a jobb fizetés reményében, meg azzal, hogy egykéznek, kettőkéznek. Ezektől pusztul ki a Mezőség református magyarsága. Csíkban, Gyergyóban még nincs baj. Mert az ottani katolikus magyarság a legutóbbi időkig még nem egykézett-kettőkézett.

Másnap Dévára mentem egy fiatal ferences baráthoz, aki érti, hogy a magyarságot (meg a nem magyarságot) Erdélyben (meg nem Erdélyben) Jézus tudja megtartani: összeszedett, s családokban neveltet, iskoláztat 250 árva gyereket. Egy Bokorhoz tartozó kisközösség adott össze a dévaiaknak több mint egymillió forintot, azt vittük el neki.

Bulányi György
piarista páter