Gyülekezetünk közel 125 éves történelme (dióhéjban)

(Gyülekezetünkben fellelhető jegyzőkönyvek alapján)

(A lap alján képalbumot talál!)

Községünkben 1883-ban kezdődött a baptista misszió Lukács Zsigmond nevű ember házánál. (Gyülekezet alapító tagjai: Lukács Zsigmond, Szabó András, Csörgő Bálint, Maróthi József, id. Kosztán Mihály) Szadáról jött baptista hívők hirdették az evangéliumot. 1886-ban Lukács Zsigmond feleségével és többen bemerítkeztek. 1888-ban már szervezett gyülekezeti élet folyt itt. 1893-tól Wesselényi-utcai német ajkú gyülekezettől önálló, független gyülekezetté váltunk, mint az első magyar ajkú baptista gyülekezet.

1893-ban meghívták Udvarnoki Andrást prédikátornak, aki ekkor fejezte be külföldi tanulmányait. Udvarnoki András azonban kevés idő után Pestre megy lakni, a magyar misszió érdekében.

Majd ezután Szabó András, majd Kosztán Mihály gyülekezeti vén vezeti felelősen, nagy hozzáértéssel, bölcs előrelátással a gyülekezetet. Igét hirdet gazdálkodása mellett, a környező falvakban is alakulnak és szaporodnak a gyülekezetek (Pócsmegyer, Szigetmonostor, Kisoroszi, Erzsébetfalva). A község népe is oly tiszteletben tartja, hogy több, mint három évtizeden át, különböző tisztségekben, közügyeket intézve, szolgálja faluját.

Szabó András testvér 1894-től 1900-ig Kosztán Mihállyal együtt intézték a gyülekezet ügyeit nagy felelősségtudattal és lelkesedéssel, valamint Szabó András testvér vezette a jegyzőkönyvet 1900-ig nagy precizitással és hozzáértéssel. (1900-ban Szabó András részt vett az első misszióiskolai tanfolyamon és elment prédikátornak Biharba.) 1895-ben már énekkar is volt a gyülekezetünkben.

Ettől az időtől kezdve a gyülekezet taglétszáma gyorsan szaporodott, aminek előmozdítója a hivők példaadó krisztusi élete volt. (1896-ban 13 tag merítkezett be a Váci Dunában) Az akkori idők szempontja szerint a község népe előtt tekintélyes családok tértek meg és csatlakoztak a gyülekezethez. Ezek után szükségessé vált, hogy házat béreljenek ki, ahol összejöhetnek imádkozni, valamint gyülekezeti tagok otthonába is tartottak összejöveteleket. 1903-ban a ma is ebben a méretben fennálló imaházunkat megnyitották elődeink, anyagi erejüket meghaladó áldozatok árán. A 36 tagból álló gyülekezet áldozatos munkájának gyümölcse, hogy ez az imaház megépült. Áldott legyen még a róluk való megemlékezésünk is.

1905-ös ócsai közgyűlés elfogadta a Hitvallás és Szervezeti Szabályzatot, és ezek után vált a baptista vallásfelekezet törvényesen elismert vallásfelekezetté.

Kosztán Mihály gyülekezeti vén szolgált 1928-ig, gondozta a gyülekezetünket. Ebben az időben választották Maróthi Józsefet és Szikora Pétert diakónusnak.

Kőszegi Árpád testvér (1919-1921) volt gyülekezetünk prédikátora.

Szabó András testvér visszajött prédikátornak a gyülekezetbe (1928-1938). Új diakónusokat választottak (Csereklye János, Maróthi István). Ekkor alakult ezen a területen különálló körzet, melynek Tahitótfalu volt a székhelye és ebbe a körzetbe tartoztak: Szokolya, Kisoroszi, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Kosd, Nógrád Verőce. (Össz körzet taglétszáma: 77 fő) 1931-ben 49 tagja volt a gyülekezetnek. 1929-től lett rendszeres havi Úrvacsora vétel.
1926-ban épült a lelkipásztori lakás. Ifjúsági terem építése pedig 1939-ben fejeződött be. Évtizedekig idős Marton Sándor vezette az énekkart és fúvószenekart.

Vass Ferenc volt prédikátora a gyülekezetnek 1938-1958-ig. Ebben az időben szolgált a gyülekezetünkben énekkar, fúvószenekar és pengetős zenekar. Vass Ferenc testvér országos missziótitkár lett és ezután hívta meg a gyülekezetünk Révész Benjámint prédikátornak. (1960-1965)

Révész Benjámin testvér teológia elvégzése után jött hozzánk és fiatalos lendülettel állt a szolgálatba. Komolyan véve a lelki életet tanította a testvéreknek a Biblia szerinti életet. Ebben az időben a gyülekezet taglétszáma 98 fő.

Ezután Balog Miklós testvér lett gyülekezetünk prédikátora (1966-1976), mint tanár jól tudott a fiatalokkal foglalkozni, pl. szavalóverseny szervezése. 

Révész József testvér 1977-től 1987-ig volt prédikátorunk. 1987-ben ünnepelte a gyülekezet a 100 éves fennállásának évfordulóját, ekkor a gyülekezet taglétszáma 100 fő. 

Nyári István testvér 1988-2001-ig volt a prédikátor Tahitótfalun. Teológiai tanulmányai elvégzése után jött hozzánk. Ifjúsággal és az ifjú házasokkal jó lelki kapcsolatban volt. 

2003 óta Nagy Sándor testvér a gyülekezetünk prédikátora. 2003 óta szervezi meg a gyülekezetünk a Népházban a gyermekheteket nyaranta a falu gyermekei részvételével. Mely nagyon népszerű és jó hangulatú, vidám alkalmak. (egyik alkalommal 160 gyermek vett részt az gyerekhéten)

                                                                                                                                            Marton  Sándor (gyül.vezető)

Prédikátoraink:

Id. Udvarnoki András                                                    1893-1894

Szabó András (gyülekezeti vén)                                  1894-1900

Id. Kosztán Mihály (gyülekezeti vén)                          1901-1928

Kőszegi Árpád (prédikátor)                                          1919-1921

Szabó András (prédikátor)                                           1928-1938

Vass Ferenc                                                                   1938-1958

Révész Benjámin                                                           1960-1965

Balog Miklós                                                                   1966-1976

Révész József                                                                1977-1987

Nyári István                                                                   1988-2001

Nagy Sándor                                                                   2003-

 
                                                                                            Képalbum:

Id. Udvarnoki András                    Szabó András                                 Kosztán Mihály                                     Vass Ferenc

                                                    

Révész Benjámin                            Balog Miklós                                   Révész József                                     Nyári István 

                                                        


                                                                                               Nagy Sándor

                                                                                      

Vissza az Olvasd oldalra!

Vissza a főoldalra!