Hajnalban már felkeltem egyszer-kétszer, 36 fokos lázban égtem, mint mondani szokás. Majd aztán 8-kor kikeltem az ágyból és készülődtem, mire készen voltam lett 9 is, de hol a pengetőm, mivel gitározom a gyüliben az is kell. Nem találtam sehol pedig égen-földön kerestem, de hát indulni kellett. Mire kiértem a Kossuth utcai imaházhoz volt már fél 10, a megbeszélt időpont. Busz még sehol beljebb lépek az utcaajtón Ibolya nénit megpillantom. Mint ahogy tőle is kiderült még várni kell. De nem sokkal később a kis csapat is kiegészült Zsófival és Hajnival és Hajnikával a busz is megérkezett, de inkább mondjuk autóbusznak, beszálltunk a két gitárt is bepakoltuk.

            Kovács Lajos vezetésével elindultunk Nyíracsád felé sok örömmel az arcunkon. Megérkezve ugyancsak sok örömmel fogadtak bennünket. Letéve a hangszert, beléptünk a görög dórdíszítésű imaterembe. Szó szerint: meleg fogadtatással vártak minket, bár az ablak nyitva állott és az ajtó is tárva nyitva, a benti levegő nem mozdult oly sokat (később, mint kiderült a 12 égős csillár is meleget adott) mint amennyi el volt várva. Végül elkezdődött a reggeli istentisztelet némi énekléssel, szolgálatokkal, polgármesteri köszöntő beszéddel és igehirdetéssel kiegészülve. Sok helyről érkeztek vendégek, köztük mi a vámospércsiek, Érmihályfalváról a férfikórus, Hajdúsámsonból, Tamásipusztáról és gondolom Nyírmártonfalváról többről nem tudok, reggel még nem voltam felfrissülve.

            Mikor délben befejezésre került a sor, kimentünk hátra, de előtte még ott csevegtem én is, mint sokan a nénik társaságában. Ahogy mondtam hátramentünk ebédelni. Ízletes leves gondolom gulyás, mert annak nézett ki és töltött káposzta "menyasszonyi káposztával"(kicsi káposzta). Az asztalnál ahol én ültem nagy csevegésbe keveredtem, valaki mondta mellettem h ilyen kis káposzta ott hol ő lakik nem terem, erre a szemben ülő felelt "ilyen csak Nyíracsádon terem". Sokuk ismeretlen volt számomra, Zsófi elvegyülten beszélgetett az ismerősökkel. Ahogy az ebéd befejeztét hirdették kis beszélgetések kezdődtek meg 2 óráig.

            Mikor aztán eljött a 2 óra mindenki helyére letelepedett, mi előre ültünk, hogy ne keljen a tömeg között bukdácsolni, mikor mi éneklünk. Előttünk még énekeltek az "érmihályfalvai fiatalok", mint ahogy azt Szász Ferenc testvér kijelentette mondókájában. Jöttek a szolgálatok és a bemutatkozások. Egy római-katolikus testvért is köszönthetett Lajos. Aki ugyan nem készült semmivel, de ami a szívében volt, azzal ihlette meg a már díszes közönséget. Volt egy öregember ki egy énekkel szolgálta istent, az orgonához igyekezett és az ott ülő Ferenc testvért e szavakkal szólította el:"Feri vigyázz!". A közönség is jót nevetett. Még mindig nem mi következtünk, előttünk jöttek a Tóth lánytestvérek. Az egyik szép trombitaszóval és a másik kettő kedves édesanyjukkal énekelve buzdította a szívélyes nézőket, akik már beszállva az énekbe, majd a végén tapssal dicsérték(tük) a dicsőítőket. Eljött a perc, mi következtünk a vámospércsi gyülekezet énekesi kiálltunk (pengetőm még mindig sehol, szívemben pillangók repdestek éreztetve h izgulok) és 3 dalt énekeltünk,majd visszaültünk és még egy-néhány szolgálat majd az igehirdetés (Noé bárkája volt a fő téma, és hogy Noé oltárt építetett az úrnak) után... de mielőtt még leírnám hogy vége lett egy történet ragadt meg a fejemben:" a professzorok és menedzserek elé állt egy lelkész és egy kancsóba nagy köveket rakott és kérdezte:- teli van e ez a kancsó?  A menedzser rávágja igen. A lelkész új kancsót vesz elő és most kisebb köveket rak bele (magyarán sódert) és megint megkérdi:- teli van e ez a kancsó? Most már megfontolván a kérdést nemmel válaszolnak. A lelkész most már homokot tesz bele és megint feltéve a kérdést, az urak nemet mondanak. Végül pedig ráönti a vizet és így szól: a nagy kövek nagy eseményt jelképeznek, ezt már mindenki maga döntse el, hogy mik azok, de ha azokat nem a maga idejében cselekszi meg akkor az élete hiányos lesz."... Nem tudom mennyiben hasonlít az akkor elmondott történethez, de ha a "nagy kövek" hiányoznak az életünkből, mert nem a maga idejében tettük, később már nem pótolhatjuk azt be. Erre akarta felhívni tisztes figyelmünk a romániai tiszteletes, Gál Győző.

            Szóval véget ért a hálaadási istentisztelet második felvonása is. Mindenki vonul kifele az ajtón, kezet fogva a két tiszteletessel, majd hátul pedig sütemény várt a vendégseregre. Jókedvűen falatozva, isteni igékkel megtelve beszélgettek azok, akik szert tettek az egymás iránti ismeretségre, ahogy én is Juliska nénivel.

            Nem utolsó sorban pedig hazafelé vetve az irányt, elindultunk egy nénit felszedve 10 percet vártunk a benzinkútnál, mert Lajosnak meggyűlt a baja a pénztárgéppel, melynek valami program baja volt. Aztán Nyírmártonfalván kerestük azt a NAGY utcát. Szegény néni azon a forgalmas úton, féltettük, hogy még elüti valami autó pedig 6 km-t sétált reggel, hogy odaérjen 10-re, a hálaadó ünnepségre. Végül Vámospércsen kiszállva az imaház előtt, megbeszélve a jövő heti újlétai hálaadót, hazamentünk kívánva egymásnak Isten áldását.