A BAPTISTÁKRÓL

 A BAPTISTA HITVALLÁS
 

1.   A Szentírás

2.   Az egy igaz Isten

3.   Az ember teremtése, bűne és bukása

4.   Az ember megváltása

5.   A hit

6.   A megtérés és az újjászületés

7.   A megigazítás és az istenfiúság

8.   A megszentelődés és a megtartás

9.   A Szentlélek munkája

10. A bemerítés

11. Az úrvacsora

12. A gyülekezet és az egyetemes egyház

13. A gyülekezet tisztségviselői

14. A gyülekezeti fegyelem

15. A bizonyságtétel

16. Az imádság

17. A nyugalomnap

18. A házasság

19. Az államhatalom

20. A végső dolgok

1. A Szentírás

Hisszük, hogy a Szentírás (az Ószövetség 39 és az Újszövetség 27 könyve) Isten kinyilatkoztatott Igéje ^1.1. E művet a Szentlélektől ihletett emberek írásaiból ^1.2 az egyház a Lélek ösztönzésére és útmutatása szerint állította össze. Isten gondviselése a Szentírás könyveit – keletkezésük és továbbadásuk során – minden lényeges hibától megőrizte. A szentírás részleteiben és egészében a legtökéletesebb isteni igazságot közli velünk ^1.3. Belőle megismerhetjük Istent, az örök élethez vezető utat és azokat az elveket, amelyek alapján Isten meg fogja ítélni az emberiséget ^1.4. A teljes írás – összefüggéseiben és a szentlélek világosságában értelmezve – a keresztyén hitélet tévedhetetlen és kielégítő szabályozója ^1.5, legfőbb tanácsadónk a mindennapi élet dolgaiban ^1.6 és a legtökéletesebb próbakő, amellyel minden emberi hagyományt, tanítást és gyakorlatot megvizsgálhatunk ^1.7.

H

2. Az egy igaz Isten

Hisszük, hogy van egy élő, valóságos és örök Isten ^2.1, aki végtelenül bölcs, mindenható, mindenütt jelenvaló, személyes szellemi valóság ^2.2. Tökéletes, szent lénye egyedül méltó teljes szeretetünkre, hódolatunkra és engedelmességünkre ^2.3. Az egy Isten Atyának, Fiúnak és Szentléleknek jelenti ki magát a Szentírásban ^2.4.

Az ATYA: eredete, oka és célja minden létezőnek ^2.5. Fönntartja és kormányozza a világmindenséget, amelyet a láthatatlanból teremtett hatalma szavával ^2.6.

A FIÚ: a láthatatlan Isten képmása, aki által és akire nézve teremtetett minden ^2.7. Valóságos Isten, aki az emberiség megváltásáért hozzánk hasonló emberi testet öltött magára ^2.8. Istenségére nézve öröktől az Atyától való, emberi létére nézve pedig az időnek teljességében Szentlélektől fogantatva, szúz Máriától született ^2.9.

A SZENTLÉLEK: Isten személyes jelenlétének hordozója a teremtett világban. Biztosítja a teremtettség rendjét és általa valósulnak meg Istennek a világban elhelyezett törvényei és igazságai ^2.10. A szentlélek készítette elő a megváltást, vele győzött Jézus Krisztus a bűn és a halál felett ^2.11. Általa válik elérhetővé a Fiú szabadítása és jut céljához az Atya üdvözítő akarata ^2.12.

Valljuk, hogy Isten egy-valósága és a kinyilatkoztatásokból megismert hármassága között nem szükséges az emberi okoskodása bármely szétválasztó vagy egyeztető kísérlete, mert ezt a kijelentésbeli tényt elsősorban nem magyaráznunk kell, hanem hittel elfogadnunk ^2.13.

H

3. Az ember teremtése, bűnbeesése és bukása

Hisszük, hogy az embert Isten teremtette ^3.1 saját képére és hasonlatosságára, jónak és igaznak ^3.2. Isten az embert a földporából formálta és az élet lelkét lehelte belé ^3.3. Bölcsességgel és hatalommal ruházta föl és az érzékelhető világban mindent uralma alá vetett ^3.4. Alkalmassá tette arra, hogy vele, mint teremtőjével közösségben ^3.5, az ő dicsőségére éljen ^3.6. Szabadságot ajándékozott néki, hogy önként utasíthassa el magától a gonoszt és önként választhassa a jót ^3.7. Az ember azonban a Sátán kísértésének engedve, vétkezett teremtője ellen ^3.8. Bűnbeesése folytán testileg-lelkileg a bűn és a halál uralma alá került ^3.9. Elveszítette a teremtésben nyert isteni képmás jellemvonásait és eredeti adottságait csak korlátozottan fejtheti ki ^3.10.

H

4. Az ember megváltása

Hisszük, hogy a bűn uralma alatt élő ember megváltása kegyelemből, Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött fiának közbenjáró áldozata által történt ^4.1. ő az isteni törvény követelményeit önként és engedelmesen betöltve ^4.2, kereszthalálával teljes engesztelést szerzett bűneinkért ^4.3, harmadnapon föltámadott megigazulásunkért ^4.4, azután fölment a mennybe ^4.5 és az Atya jobbján – mint egyetlen közbenjáró Isten és ember között – esedezik érettünk ^4.6.

Hisszük,. hogy Isten – öröktől fogva elvégzett kegyelmi döntése szerint – minden bűnösnek, személyválogatás nélkül fölkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást ^4.7. Az ember saját maga dönthet, hogy elfogadja vagy elutasítja a fölajánlott kegyelmet ^4.8.

H

5. A hit

Hisszük, hogy Isten örökkévaló kegyelméből képessé teszi az embert arra, hogy őt megismerje és szent Igéjét értelmével megragadja és szívébe fogadja^5.1 . A befogadott Ige által az ember hithez jut és kedvessé válik Isten előtt ^5.2, üdvbizonyosságot nyer ^5.3 és a láthatatlan valóságok felől meggyőződésre jut ^5.4.

A hit egyrészt ismeret, amely által igaznak tartjuk Isten kijelentéseit, akár képesek vagyunk felfogni azokat, akár nem; másrészt erős bizalom mennyei Atyánkban ^5.5. Az igazi hit bizonyítékai a jócselekedetek, amelyek nélkül a hit halott önmagában ^5.6.

H

6. A megtérés és újjászületés

Hisszük, hogy a megtérés által a bűnös ember a kárhozat állapotából az üdvösség útjára lép ^6.1. A megtérő bűnös – Isten Igéje és a szentlélekmunkája nyomán – fölismeri, megutálja és megvallja bűneit ^6.2; Isten jogos és igazságos ítélete alól az egyetlen szabadítóhoz, Jézus Krisztushoz menekül, és hit által elnyeri bűnei bocsánatát ^6.3.

Hisszük, hogy Isten a hittel hozzátérő ember Igéje és Szentlelke által újjászüli, újjáteremti ^6.4, és képessé teszi arra, hogy a Jézus Krisztus iránti szeretettől áthatva, Isten akarata szerint éljen ^6.5. Az újjászületés valóságát a Jézus Krisztus példája szerinti élet bizonyítja ^6.6.

H

7. A megigazulás és istenfiúság

Hisszük, hogy a megigazulás Isten kegyelmes cselekvése, amellyel az Úr Jézus Krisztusban hívő, újjászületett bűnösnek fölmentést ad a bűnösség vádja és a bűnért való ítélet alól és igaznak nyilvánítja ^7.1. A megigazításban nem saját, igazságos cselekedeteink, hanem egyedül Jézus Krisztus áldozata és igazsága alapján, hit által részesülünk ^7.2. A megigazítás gyümölcse az Istennel való közösség és békesség ^7.3.

Hisszük, hogy Isten a Jézus Krisztusba vetett hit által nem csak megigazítja, hanem gyermekévé is fogadja az újjászületett embert ^7.4. Elküldi szívébe a fiúság Lelkét, aki által úgy járulhat Istenhez, mint Atyjához ^7.5. Megajándékozza az istenfiúi szabadsággal és kiváltságokkal ^7.6. Szükség szerint megfenyíti, de nem taszítja el soha magától ^7.7, hanem fölkészíti arra, hogy Jézus Krisztus örököstársaként az ő kibeszélhetetlen dicsőségének részese lehessen az örökkévalóságban ^7.8.

H

8. A megszentelődés és megtartás

Hisszük, hogy a megszentelődés a Szentlélek munkája által végbemenő folyamat ^8.1, amelyben az újjászületett ember fokozatosan halad az erkölcsi és lelki tökéletesség felé ^8.2. A hívő ember megszentelődését elősegíti az önvizsgálat, az önmegtagadás, a buzgó imádság, az igetanulmányozás és a közösség gyakorlása ^8.3.

Hisszük, hogy a megtartás Isten különös gondviselésének műve a Jézus Krisztus követésére őszintén törekvő hívő életében ^8.4. Isten újjászületett gyermeke a Szentlélektől támogatva, gyöngeségei ellenére is győz kísértései felett és mindvégig hűségesen megáll Jézus Krisztus mellett, végezetül pedig elnyeri az örök élet koronáját ^8.5.

H

9. A Szentlélek munkája

Hisszük, hogy a Szentlélek szüntelenül munkálkodik az újjászületett ember szívében és életében ^9.1. Tanítja, vezeti, tanácsolja, megfeddi, bátorítja és vigasztalja a hívőt ^9.2; lelki gyümölcsök termésére készteti ^9.3; képessé teszi arra, hogy Istennel és testvéreivel valóságos közösségben élhessen ^9.4; esedezik érette ^9.5 és elpecsételi a teljes váltság napjára ^9.6.

Hisszük, hogy a Szentlélek Isten dicsőségére, Krisztus testének építésére a gyülekezet tagjainak tökéletesbítésére kegyelmi ajándékokat oszt megváltott és megszentelt gyermekeinek^9.7. A szentlélek ezeket az adományokat bölcs elhatározásának megfelelően ajándékozza azoknak, akik erre törekednek^9.8. Senki sem kapja meg a kegyelmi javak összességét^9.9. Ezért szükséges, hogy a tagok – anélkül, hogy a gyülekezet jó rendjét megzavarnák – alázatosan és mégis készségesen szolgáljanak egymásnak a sáfárságra nekik adott lelki ajándékokkal^9.10.

H

10. A bemerítés

Hisszük, hogy a bemerítést az Úr Jézus Krisztus rendelte^10.1. A bemerítés az újjászületés jelképe^10.2, a megváltóba vetett hit szeretetből és engedelmességből fakadó gyümölcse^10.3, Krisztussal és az ő testével a hívők közösségével való egyesülésünk kiábrázolása^10.4.

Bemerítésben csak az részesülhet, akinek életében láthatóak a megtérés gyümölcsei^10.5; aki az Úr Jézus Krisztusba vetett hitéről vallást tett és bemerítését önként kérte^10.6. Jézus Krisztus rendelése és az apostolok példája nyomán a bemerítendőt az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevére teljesen a vízbe merítjük^10.7.

A bemerítéssel az újjászületett ember ünnepélyesen vallást tesz arról, hogy bűnös életével szakítva, magát mindenestől átadja Jézus Krisztusnak^10.8. Isten a bemerítésben részesülő embert bizonyossá teszi arról, hogy amiképpen meghalt és eltemettetett Jézussal együtt a bűnnek, aképpen föl is támad vele együtt új életre^10.9. A bemerítés által kiábrázolt igazságok a bemerítendő szívében munkálkodó élő hit által válnak foganatossá^10.10.

H

11. Az úrvacsora

Hisszük, hogy az úrvacsorát Jézus Krisztus szerezte^11.1, hogy azzal rendszeresen élve^11.2, hálaadással emlékezzünk végtelen szeretetére^11.3 és cselekvő módon hirdessük halálát, amíg visszatér^11.4.

Az Úr Jézus halálának emlékjegyeiben, a kenyérben és a borban azok részesülhetnek, akik újjászülettek, hitük vallomására bemerítkeztek^11.5, Istennel és embertársaikkal rendezett közösséggel élnek^11.6.

Az úrvacsora jegyei – a kenyér és a bor –, Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei^11.7. Ha ezeket hittel, a Megváltóra emlékezve vesszük magunkhoz, a Szentlélek által lélekben egyesülünk Urunkkal, mert a külső cselekmény során megújul bennünk a bizonyosság: Immánuel! Velünk az Isten^11.8.

Az úrvacsorában, Krisztussal való közösségünkkel egyidejűleg kiábrázolódik és megújul testvéreinkkel való közösségünk is^11.9.

H

12. A gyülekezet és az egyetemes egyház

Hisszük, hogy az újszövetségi gyülekezet azoknak az újjászületett és bemerített hívőknek a közössége, akik Jézus Krisztust megváltójuknak elfogadják és az ő Igéje szerint élnek^12.1

Valljuk, hogy az újszövetségi gyülekezet nyilvánvaló ismertetőjegyei: a tiszta igehirdetés^12.2, a bemerítés és az úrvacsora ige szerinti alkalmazása^12.3, az imádkozás és az éneklés^12.4, az önkéntes adakozás^12.5, a szeretetszolgálat^12.6 és a gyülekezeti fegyelem^12.7.

Hisszük, hogy van egy szent, egyetemes és láthatatlan egyház^12.8, ennek feje Jézus Krisztus^12.9 és tagjai a különféle látható egyházak tagjai közül mindazok, akik a bárány vérében megmosattak és újjászülettek^12.10.

Hisszük, hogy gyülekezeteink az egyetemes egyháznak, Krisztus testének élő részei és minden esetben, amikor a Szentírásra épülő hitelveiket a gyakorlatban következetesen megvalósítják, a láthatatlan közösség látható képmásai.

H

13. A gyülekezet tisztségviselői

Hisszük, hogy az Úr a gyülekezetek tanítására, gondozására lelkipásztorokat, presbitereket és diakónusokat hív el a családi, a társadalmi és a gyülekezeti élet terén feddhetetlen és példamutató gyülekezheti tagok közül^13.1. Az elhívást Isten, a Szentlélek vezetését kérő és annak engedelmeskedő gyülekezet választása által teszi nyilvánvalóvá^13.2. Az elhívottakat, miután hitükről és elhivatásukról vallást tettek, lelkipásztorok és presbiterek kézrátétellel és imádsággal avatják föl a szolgálatra, a gyülekezet színe előtt^13.3.

A tisztségviselők a Szentlélek és az Ige tanácsolása és rendje szerint szolgálnak; a lelkipásztorok és presbiterek első sorban a lelki munka végzésére, a diakónusok az anyagi ügyek intézésére hivatottak^13.4. Semmiképpen sem uralkodhatnak a reájuk bízott gyülekezeten^13.5, de jó munkájukért, alázatos, hűséges és felelősségteljes szolgálatukért megkülönböztetett tisztelet illeti meg őket^13.6.

H

14. A gyülekezeti fegyelem

Hisszük, hogy a gyülekezeti fegyelem Istentől rendelt eszköz a gyülekezet Szentírásra épülő rendjének, erkölcsi és tanbeli tisztaságának és a gyülekezeti tagok egészséges lelki életének megőrzésére^14.1. Arra törekszünk, hogy a Jézus Krisztushoz hűséges tagokat a helyesen hirdetett Igével neveljük és erősítsük^14.2. Azt, aki ennek ellenére mégis vétkezik, mentő szeretettel fenyítjük előbb személyesen, azután tanúk jelenlétében, vagy ha ez nem elegendő, akkor a gyülekezet színe előtt^14.3.

A fenyítés célja, hogy a tévelygőt útbaigazítva, a könnyelműt megintve, a vétkezőt megfeddve, a bűn hálójából kiszabadítsa^14.4. Azt a gyülekezeti tagot, aki bűnéhez ragaszkodik és az enyhébb fenyítéket ismételten megveti, végső esetben kizárjuk a gyülekezetből, hogy magára maradva, lelki nyomorúságát fölismerje és őszinte bűnbánattal visszatérjen a Megváltóhoz és a gyülekezethez^14.5.

H

15. A bizonyságtétel

Hisszük, hogy a Szentlélek minden újjászületett embert fölhatalmaz a bizonyságtételre és képessé tesz arra^15.1, hogy az örömüzenetről, a szívében lévő reménységről és az életben naponta megnyilvánuló kegyelemről bátran vallást tegyen^15.2 Isten gyermekeinek és mindazoknak, akik még nem jutottak Jézus Krisztussal élő közösségre^15.3. A bizonyságtétel akkor kedves Isten és emberek előtt, ha nem csupán szavakban, hanem velük összhangban álló cselekedtetekben is megnyilvánul^15.4

H

16. Az imádság

Hisszük, hogy az imádság az ember Istennel való közösségének fenntartója és elmélyítője^16.1. Az imádkozás lehetőségét Isten kínálta föl az embernek^16.2. Imádságban fejezzük ki hódolatunkat és hálánkat mennyei Atyánk iránt^16.3; imádságban járulunk Istenhez a Jézus Krisztusban felkínált bűnbocsánatért és imádságban tárjuk fel kéréseinket és kívánságainkat annak, aki mindent megcselekedhet^16.4. Szükséges azonban, hogy az imádság hitből fakadó^16.5 és Istennek az Úr Jézus Krisztusban kinyilvánított akaratával összhangban álló legyen^16.6.

H

17. A nyugalomnap

Hisszük, hogy Isten a nyugalomnapot lelki és testi felüdülésünkre ajándékozta^17.1. Ezen a napon időnk javát igetanulmányozásra, istentiszteleteken való részvételre, imádságra, a közösség ápolására szenteljük. A nyugalomnapon az irgalmasság cselekedeteit és az elkerülhetetlen közérdekű munkákat kivéve, minden köznapi, fáradságos tevékenységtől tartózkodunk^17.2. A nyugalomnapot – az Úr Jézus Krisztus föltámadására emlékezve és az apostoli gyülekezet gyakorlatát követve – a hét első napján, vasárnap ünnepeljük^17.3.

H

18. A házasság

Hisszük, hogy a házasságot Isten szerezte, hogy a házasfelek az ő szent akaratának megfelelően, holtig tartó szeretetben és hűségben, egymás örömére és támogatására éljenek^18.1és gyermekeket neveljenek^18.2. Isten rendelésének az a házasság felel meg leginkább, amelyet kölcsönös és tiszta vonzalom alapján, a Szentlélek vezetésére és az Ige tanácsára figyelve, józan megfontolással köt meg a szellemi, lelki és testi szempontokból egymáshoz illő férfi és nő^18.3.

Az elválást – házasságtörés esetét kivéve – Isten Igéje alapján megengedhetetlennek tartjuk^18.4. A házasságtörők nem mehetnek be Isten országába^18.5.

Az elválás után magára maradt fél, volt házastársának élete végéig lehetőleg ne kössön újabb házasságot^18.6. Elismerjük azonban, hogy „jobb házasságban élni, mint égni” ezért, a magára maradt fél újabb házasságkötését tudomásul vesszük^18.7.

H

19. Az államhatalom

Hisszük, hogy az államhatalom Isten rendelése^19.1 a jó rend fenntartása és megőrzése érdekében^19.2. Feladata a jót cselekvők megjutalmazása és a gonosztevők megbüntetése^19.3, a nép jólétének, szellemi fejlődésének előmozdítása, az ország biztonságának védelmezése és az egyetemes emberiség javának munkálása^19.4. Az Ige tanácsa szerint a felsőbbséget tiszteljük^19.5, törvényeit és rendeleteit hűséggel megtartjuk^19.6. Imádkozunk érette, hogy feladatát betöltve, békességben élhessünk^19.7.

H

20. A végső dolgok

Hisszük, hogy az ember élete a halállal nem ér véget^20.1. A halálban a lélek különválik a testtől^20.2. Az elhunytak lelke tudatos állapotban van és így a hívők lelke azonnal élvezi a megváltottak örömét, a hitetlenek lelke pedig szenved^20.3. Ez az örvendezés, illetve szenvedés azonban csak az eljövendő ítéletkor éri el teljességét, amikor a lélek a föltámadott testtel egyesül^20.4.

Hisszük, hogy Jézus Krisztus ismét eljön erre a világra, mindenki által láthatóan, teljes hatalommal és dicsőségben^20.5. Akkor bekövetkezik a halottak föltámadása, azután pedig mindenek megítéltetése és elkülönítése örök boldogságra vagy örök gyötrelemre^20.6. Sátán az örök tűzre vettetik, halál nem lesz többé és minden földi szenvedés és nyomorúság véget ér^20.7.

Hisszük, hogy Isten új eget és új földet teremt, ahol igazság és béke uralkodik örökkön örökké^20.8. Az újjáteremtett világban mint a megváltás részesei mindenkor az Úrral leszünk és akkor az örökkévaló Isten lesz minden mindenekben.

H