Önfeláldozás Önszeretet Önvizsgálat Önzés
Öröm Ördög Örökbefogadás Örökkévalóság
Öregkor Őrálló Ősök Őszinteség

Önfeláldozás

Egy keresztyén báró hátrahagyva birtokát és címeit, elment a szigetvilágba misszionáriusnak, és ott egy üres kriptában lakott. Ezt mondta magyarázatul: “Mit ér nekem az, hogy bárónak születtem, amikor újjászülettem Krisztusban? Mit ér nekem az a cím, hogy “úr”, amikor Krisztus szolgája akarok lenni? Mit ér nekem az, hogy “kegyelmesnek” szólítanak, amikor Isten kegyelmére van szükségem? El ezekkel a hiábavalóságokkal! Én mindezeket Jézus lába elé teszem, hogy semmi akadály ne legyen az utamban, amikor őt szolgálom.”

Egy keresztyén kínai szánalomra indult a dél-amerikai bányákban dolgozó honfitársai iránt, ezért öt évre rabszolgának adta el magát, és elvitte társaihoz az evangéliumot. Ez Istennek tetsző áldozattá lett!

Egy részeges férj az egész estét borbarátaival töltötte a kocsmában, és azzal dicsekedett, hogy ha éjfélkor vele mennének barátai a lakásába, és ő arra kérné keresztyén feleségét, hogy keljen fel és főzzön nekik vacsorát, minden panasz nélkül megtenné. A díszes csapat tagjai fellengzős dicsekedésnek tartották ezeket a szavakat, és fogadást tettek, hogy vajon úgy történik-e, ahogy mondja. A részeg társaság bement a férfi lakásába, a férfi felköltötte feleségét, aki felöltözött, finom vacsorát készített és a lehető legkedvesebben fölszolgálta. A vacsora után az egyik eléggé józan férfi megkérdezte tőle, hogy hogy lehet ennyire kedves egy ilyen ésszerűtlen kívánsággal szemben is. A hivő asszony ezt válaszolta: “Uram, amikor összeházasodtunk, mindketten bűnösök voltunk. Istennek úgy tetszett, hogy engem kiemelt veszélyes állapotomból. A férjem még mindig ott van. Remegek a jövőjéért. Ha ilyen helyzetben halna meg, akkor örök nyomorúságba jutna. Azt hiszem, az a kötelességem, hogy jelen állapotát a lehető legkényelmesebbé tegyem.” Ez a bölcs és hivőies válasz nagy hatással volt a társaságra. A férfi hálát adott a figyelmeztetésért, és komoly keresztyén és jó férj lett belőle.

Egy történet maradt fenn James Calvert misszionáriusról, hogy amikor a Fidzsi szigeteken lakó kannibálokhoz hajózott, a hajókapitány igyekezett visszafordítani: “Ön elveszti a saját és a társai életét, ha elmegy az emberevők közé.” Calvert ezt válaszolta, ami jól mutatja az odaszenteltség árát: “Mi már azelőtt meghaltunk, mielőtt idejöttünk volna.”

Hezekiah és Dorothy Brainerd fia volt Dávid, aki kilenc testvérével együtt egy vidéki otthonban nőtt fel a Connecticut folyó partján. Életüket lekötötte a nehéz mezei munka, az iskolai tanulás, a bibliatanulmányozás és a gyülekezetlátogatás. David gyakran imádkozott és úgy vélte, hogy már megtért, de még nem volt semmi öröme és bizonyossága efelől. Tizenéves korában kezdte keresni az élet igazi értelmét és kérte az idősebbek tanácsát. Olvasta, és ismét olvasta a Bibliát, és lehetőleg minden alkalommal elment a gyülekezetbe. Végül nagy belső megrázkódtatások után átélte azt, ami megadta neki a keresett békességet. Egy vasárnap este az erdőben sétálva, megismerte Krisztus iránta való szeretetét, és azon csodálkozott, hogy az egész világ miért nem látja ezt az áldott és kiváltságos utat. Életét az Úrnak szentelte, és misszionáriusként ment az indiánok közé. Sok száz kilométert tett meg lóháton New York, New Jersey és Pennsylvania államban. Legtöbb idejét az indiánok közt töltötte még betegen is. Száz és száz kilométert utazott, hogy elérje szeretett népét. Indiánok iránti szeretete miatt akarták hallgatni prédikációját. Nem volt szokatlan látvány, hogy feltűrt ingujjal segítette kerítésük építését, miközben beszélt nekik Isten szeretetéről. Huszonkilenc éves korában halt meg, és sírjára ezt írták: “A hű és fáradozó misszionáriusnak”.

Két ekevasat készítettek ugyanabból a tömbvasból. Az egyiket megvette egy földműves, aki állandóan azzal szántott. A másik ott maradt a vasbolt polcán eladatlanul, rozsdásan. Évekkel később a földműves bevitte elnyűtt ekevasát a boltba, hogy helyette másikat vegyen. A rozsdás ekevasat hozták ki, s amint az ekevas észrevette ezüstösen csillogó testvérét, így szólt: “Hogy van az, hogy te olyan fáradságos sorsot kaptál, és mégis csodálatosan ragyogsz? Valamikor egyformák voltunk. Én könnyű életem ellenére is berozsdásodtam.” A ragyogó ekevas ezt válaszolta: “Éppen itt van a titok nyitja. Az önfeláldozó élet ragyogó élet.”

Louis Pasteur barátai gyakran hallották a tudóstól ezt a mondást: “Miként szolgálhatok az emberiségnek?! Időm és energiám az emberiségé!”

Történet szól egy hercegről és családjáról, akiket foglyul ejtett az ellenséges király. Amikor a király elé vitték őket, a foglyoktól ezt kérdezték: “Mit adtok, ha szabadon bocsátunk titeket?” “A gazdagságom felét” – válaszolta a herceg. – “És ha szabadon bocsátom a gyermekeidet?” – “Minden vagyonomat.” – “És ha szabadon bocsátom a feleségedet?” – “Felség, érte odaadom saját magam” – felelte a herceg. – A királyt annyira meghatotta a herceg családja iránti áldozatvállalása, hogy mindnyájukat szabadon engedte. Amint hazatértek, a herceg ezt mondta feleségének: “Ugye, milyen derék ember volt a király?” Férje iránti mély szeretetében az asszony így válaszolt: “Nem azt figyeltem. Csak azon tartottam a szemem, aki kész volt önmagát föláldozni értem.”

Valaki beszélt egy kínai rizstermelőről, aki dombon levő földjéről látta, amint az óceán hirtelen visszahúzódik, és tudta, hogy a földrengés következtében támadt visszahúzódást hatalmas szökőár követi. Azt is tudta, hogy szomszédjai a mély földeken dolgoznak, és mindnyájan elpusztulnának, ha nem menekülnének azonnal. A földműves felgyújtotta a saját házát, és félreverte a templom harangját. Szomszédai látva a tüzet, azonnal fölsiettek a dombra. Onnét figyelték aztán, hogy a szökőár miként söpör végig otthagyott földjeiken.

George Atley a Közép-ázsiai Misszióban tevékenykedett. Bennszülöttek támadták meg. Kezében volt Winchester puskája, tíz golyóval ellátva. Minden támadóját lelőhette volna. Csöndesen és hamar felmérte a helyzetet. Úgy döntött, hogy ha megöli őket, akkor sokkal többet árt a missziónak, mintha életben hagyja őket. Ezért, mint a mészárszékre vitt bárány, engedte, hogy megöljék. Holttestét egy patakban találták meg, puskájával együtt, amiben megtalálták mind a tíz golyót érintetlenül.

Amikor az Empress of Ireland nevű hajó elsüllyedt százharminc üdvhadsereges tiszttel a fedélzetén, 109 tiszt vízbe fúlt, és egyetlen egy megtalált holttesten sem volt mentőöv. A néhány túlélő elmondta, hogy az üdvhadseregesek, miután megtudták, hogy nincs mindenkinek mentőöve, leoldották saját öveiket és átadták még az erős férfiaknak is ezzel a szóval: “Én inkább meghalhatok, mint te“ és a süllyedő hajó fedélzetén énekelték csatakiáltásukat az egész világ hallatára.

Önszeretet

Augustinus írta Az Isten városa című munkájában, hogy a világon kétfajta ember él: azok, akiket az önszeretet irányít egészen Isten megvetéséig, és azok, akiket az Isten iránti szeretet irányit egészen az önmegvetésig.

Önvizsgálat

A városi patikában levő nyilvános telefonról egy fiú telefonált valakinek: “Halló, uram. Azért hívom önt, mert szeretném megkérdezni, hogy szüksége van-e kertészre? Ó, már van önnek kertésze? De vajon megfelelően dolgozik-e? Igen, tényleg? Köszönöm, csak meg akartam tudni” – mondta a fiú. A gyógyszerész is végighallgatta a beszélgetést, majd ezt mondta a fiúnak: “Sajnálom, hogy nem találtál munkát, fiam.” A fiú így válaszolt: “Nem ez a helyzet, uram. Enyém az a munka. Csak azért hívtam fel a gazdámat, mert ellenőrizni akarom önmagamat.”

Önzés

Van egy távolkeleti mese, mely szerint egy ember a pokol mélységéből kiáltozott és segítségért könyörgött az istenekhez. Az istenek megkérdezték tőle, hogy mi jót tett az életében. Az ember csak arra emlékezett, hogy amikor egyszer az erdőben sétált egy napon, látott egy pókot és nem ölte meg. Hirtelen egy vékony, ezüstös pókháló ereszkedett le hozzá a pokolba. Gyorsan megragadta, és lassan kezdett fölemelkedni nyomorúságából. Erre szenvedő társai, amint látták, hogy lassan emelkedik, megragadták a ruháját és a lábát, és vele együtt emelkedtek fölfelé. De az ember attól tartva, hogy a pókháló elszakad, így kiáltott feléjük: “Hagyjatok, hagyjatok! – Ó, jaj, amikor elengedték, a pókháló elszakadt, és mindnyájan leestek. A pókháló elég erős volt ahhoz, hogy mindenkit együtt fölemeljen, de nem volt képes elviselni egy önző lélek súlyát.

Örökbefogadás

Egy új édesanya együtt volt szüleivel néhány napig, miután megszülte első gyermekét. Az egyik délután megemlítette édesanyjának, hogy meglepetésére gyermekének sötét haja lett, pedig a férjének és neki is szőke a haja. A nagymama megjegyezte: “Apukádnak viszont fekete a haja.” Erre a leány így válaszolt: “De, mama, ez nem számít, mert én örökbe fogadott gyereketek vagyok.” Az édesanya zavart mosollyal jelentette ki a legcsodálatosabb szavakat, amiket a lánya valaha is hallott: “Ezt mindig elfelejtem.” Minden keresztyén Isten örökbe fogadott gyermeke, akiket Isten ugyanolyan feltétel nélküli szeretettel szeret, mint ahogy ez az édesanya kifejezte lánya iránti szeretetét.

Brazíliába látogatott egy misszionárius, és egy szegény, tudatlan és összetört asszonyt látott, akinek ragyogott az arca, amint viskójában ült, ölében tartva az evangéliumok egyik példányát és egy ábécéskönyvet. Amikor meglátta a misszionáriust, így szólt: “Uram, én örökös vagyok.” A misszionárius látta, hogy mennyit küzd az asszony a betűkkel, ezért megkérdezte: “Miért áldozol olyan sok fáradságot az olvasásra?” A gyors válasz ez volt: “Ez az Ő végrendelete. Gondolja el, mennyire szégyellnék úgy találkozni az Úrral, hogy ha megkérdezné: ‘megkaptad az örökséget? Elolvastad a végrendeletemet?’ én azt válaszolnám, hogy ‘nem.’ Kívülről meg akarom tanulni, mert mind nekem hagyományozta.”

Örökkévalóság

Napóleon egyszer megfigyelt egy festőművészt, amint készítette festményét és megkérdezte tőle: “Kinek fest? “A festőművész büszkén kihúzta magát és ezt válaszolta: “A halhatatlanságnak festek, Uram.” “Meddig tart el a vászna?” – kérdezte a császár. “Szakszerűen készítették, és eltart legalább ezer évig.” Napóleon megrázta a vállát: “Most már látom, hogy egy festőművész mit képzel az örökkévalóságról.”

Öröm

Volt egy leány, aki esetlenül és szégyenlősen mozgott az emberek között. De átalakult az élete. Nagyon népszerű lett. Megkérdezték átalakulásának titka felől, és ő így válaszolt: “Rájöttem, hogy az emberek elhagyatottak. Megpróbáltam mindenkit hazasegíteni.”

Hol van a boldogság?

Nem a hitetlenségben. – Voltaire a legkiemelkedőbb hitetlen volt. Ezt írta: “Bárcsak sose születtem volna.”

Nem a pénzben. – Jay Gould amerikai milliomos haldoklásakor ezt mondta: “Azt hiszem, én vagyok a földön a legszerencsétlenebb ördög.”

Nem a pozícióban és hírnévben. – Lord Beaconsfield mindkettőből nagyon sokat kapott, és ezt írta: “A fiatalság tévedés, a férfikor küzdelem, az öregkor titok.”

Nem az istentelenségben. – Thomas Payne utolsó pillanataiban így kiáltott fel: “Ó Uram, segíts rajtam! Istenem, segíts rajtam! Jézus Krisztus, segíts rajtam!”

Nem az élvezetekben. – Lord Byron, aki mindennap úszott a gyönyörben, ezt írta utolsó születésnapján: “Napjaim sárga lapok. Az élet virágai és gyümölcsei eltűntek. Csak a férgek, az üszög és a bánat az enyém.”

Nem a hatalomban. – Napóleon Szent Ilona szigetén a száműzetésben ezt írta: “Nagy Sándor, Caesar, Nagy Károly és én birodalmakat alapítottunk. De mire alapoztuk azokat? Erőszakra! – Jézus Krisztus a szeretetre alapozott, és ma milliók meghalnának érte.”

Hol található a boldogság? Jézus mondta: “Ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” (János 16: 22)

Hol található a boldogság? A válasz ez: egyedül Krisztusban.

A keresztyénség ősi korában a legfőbb bűnök száma hét volt. Damaszkuszi János még hozzátette a “szomorúság” bűnét is. Ahogy ma tudjuk, a hét halálos bűn a következő: falánkság, tisztátalanság, kapzsiság, harag, lustaság, gőg, irigység. De az egyház korai szakaszában külön figyelmet fordítottak a szomorúság bűnére is.

Amikor megkérdezték egy négertől, hogy miként tud annyira örvendezni, ezt a megjegyzést tette: “Megtanultam, hogyan kell együttműködni az elkerülhetetlennel.”

Az emberek csodálkoztak, amint látták, hogy a vak gyermek olyan vidáman játszott. Úgy tűnt, hogy öröme beragyogta a körülötte levőket is. Fanny Crosby csecsemő korában vakult meg, amikor egy orvos rossz gyógyszert alkalmazott. Anyja szomorúan gondolt arra, hogy kisleánya csak a sötétség világát fogja megismerni. Fanny benső örömmel rendelkezett, amely teljesen kárpótolta vakságáért. Krisztus szeretete töltötte be életét. Nyolcéves korában ezt írta: “Milyen boldog vagyok, bár semmit sem látok... Milyen sokan nem élvezik azokat az áldásokat, amelyekben én gyönyörködöm. Nem tudok sírni és sóhajtozni azért, mert vak vagyok.” Gyakran mondta: “Ne sajnálkozzatok rajtam – én vagyok a legboldogabb a világon.” Egy vak metodista lelkészhez ment feleségül. Gyermekük csecsemőkorában meghalt. Fanny minden fájdalmát és győzelmét énekeibe öntötte. Amikor írt, először térden állva imádkozott, aztán a szavak önkéntelenül áradtak belőle. Élete folyamán ezer és ezer éneket szerzett, amelyeket azóta is énekelnek az egész világon. A vak, örvendező asszony egy kis Újszövetséget tartott a kezében, amikor a nyilvánosság előtt beszélt: “Ez ad erőt a feladathoz” – mondta. Teljesen elfogadta vakságát, és soha nem kívánt látni, mert először Megváltója arcát akarta megpillantani. Mielőtt meghalt, kilencvenöt éves korában, a következő verset írta a szomszédságában élő szülőknek, akik éppen akkor veszítették el gyermeküket: “Egy napon elérkeztek a folyó partjára, és rátaláltok arra, akit elveszítettetek. Szeretteink várnak az élet fájánál, amikor megérkeztek, hogy velük örvendezzetek egy drága napon, nemsokára.” A szeretett énekszerzőt a Connecticut állambeli Bridgeportban temették el. Sírkövére egyszerűen ezt vésték: Fanny Néni és aláírásként: Ami tőle telt, azt tette.

D. L. Moody egyik kortársa ezt írta: “Egyszer láttam őt. Moody egyszerűen túláradóan ujjongott üzenetének dicsőségében. Öröme ragályos volt. Az emberek kiléptek a sötétségből a világosságra, és attól a perctől kezdve élték a keresztyén életet.”

Dr. R. A. Torrey egyike volt a Biblia nagy tanítóinak az elmúlt generációban. Feleségével együtt nagy szívfájdalmat éltek át, amikor tizenkét éves lányuk balesetben meghalt. A temetés egy sötét, szomorú és esős napon ment végbe. Körülállták a sírt és figyelték kislányuk testének elhantolását. Amint továbbmentek a sírtól, Torrey felesége így szólt: “Annyira örülök, hogy Elisabeth az Úrral van és nem abban a dobozban.” Jóllehet tudták, hogy ez így van, a szívük mégis össze volt törve. Dr. Torrey mondta, hogy másnap, amint végigment az utcán, minden szomorúsága újból előjött. Annyira megterhelődött a szíve, hogy az Úrhoz fordult segítségért. Ezt így írta le: “Akkor ez a forrás, a Szentlélek, aki a szívemben lakott, olyan erővel áradt ki, hogy azt hiszem, még sohasem éltem át ilyen módon, és ez volt a legörvendetesebb pillanat, amit ismerek egész életemben. Milyen csodálatos a Szentlélek öröme. Ez kimondhatatlan dicsőség, mert nem a körülöttünk levő személyekben van örömünk, hanem örökké buzgó, áradó és kiapadhatatlan forrás tör fel bennünk 365 napon át minden évben, és minden körülmények között, egészen az örökkévaló életig.”

Egy hindu kereskedő a kherwarai piacon, egy napon megkérdezett egy bennszülött keresztyént: “Milyen orvosságot kensz az arcodra, ami ragyogóvá teszi? “Semmit nem kenek rá” – válaszolta Pema. “De igen – folytatta a kereskedő makacsul. – Minden keresztyén ezt csinálja. Láttam ezt Agrában, és láttam Ahmedabadban és Szinaton, és láttam Bombayben.” Pema nevetett, és boldog arca még jobban fénylett, mint azelőtt: “Igen, megmondom neked az orvosság nevét: ez a szív boldogsága.”

Egy lelkipásztor mondta el a következőket. Egy vasárnap délelőtt az istentisztelet kezdetén egy férfi lépett be az imaházba, aki még sohasem járt ott azelőtt. Ámulattal és csodálattal nézett körül a sok jelenlevőn, akik zsúfolásig megtöltötték a termet. Lassan előrement, miközben jobbra-balra tekintgetett, és leült a második padban. A prédikációt a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta. A prédikátor meghívással fordult a hallgatók felé: “Hányan vannak köztetek, akik még nem nyertek megváltást, de szeretnének üdvözülni? Imádkozni akarok értetek. Fölemelnétek a kezeteket?” A férfi felnyújtotta a kezét, és integetett előre és hátra, mert azt akarta, hogy mindenképpen észrevegyék. Amikor a prédikátor azt kérte, hogy a megtérők menjenek előre, akkor a férfi szó szerint dárdaként ugrott az oltárhoz. Egyenesen megállt és ezt kérdezte tőle a lelkipásztor: “Elhiszed-e, hogy Krisztus a bűnösök üdvösségéért halt meg?” “Igen, éppen ezért jöttem előre” – mondta örvendezve és diadalmasan. Amikor bemerítkezett és kijött a vízből, tapsolni kezdett és ezt kiabálta: “Hot dog, hot dog, hot dog.” A hallgatók nevetésben törtek ki. A prédikátor csendre intette őket, és megmagyarázta nekik, hogy ez a szegény ember még nem volt imaházban, és nem ismeri az “Ámen!”, “Dicsőség az Úrnak!” és “Halleluja!” kifejezéseket. Ujjongó kifejezései a “hot dog”-nál kezdődnek, és ezekkel dicséri az Urat.

Egy vasárnapi iskolai tanítóról egyszer egy gyermek megjegyezte, hogy szerinte a tanító néni minden éjszaka elmegy a mennyországba, mert olyan boldog a nap folyamán. Ez a felnőtt egy kiváló hasonlatot mondott a keresztyén örömről. “Az öröm a szív kastélyára tűzött lobogó, ami jelzi, hogy a Király a szívben lakik.”

Köztetek csak azok lesznek igazán boldogok, akik megkeresik és megtalálják, hogy hogyan kell szolgálni.

Albert Schweitzer

Müller György nem prédikált addig, amíg be nem telt Isten kegyelmének az örömével; Jan Ruybroeck nem írt akkor, amikor az érzései keserűek voltak, hanem visszavonult egy csöndes helyre és addig várt Istenre, amíg nem érezte a lelki inspirációt. Ismerjük azt a tényt, hogy a morva testvérek egy csoportjának ujjongó lelkülete győzte meg John Wesleyt vallásuk valódiságáról, és segítette őt röviddel azután az igazi megtérés állapotához. A keresztyén azzal tartozik a világnak, hogy természetfölötti módon örvendezik.

Nem dicsőíti kegyelmes Mesterünket az, ha fűzfák alá ülünk és felakasztjuk hárfáinkat az ágaira, és járkálunk a halál és elkeseredés árnyékában. Egy kiváló idős szent ezt mondta: “Nem akarok boldogtalan lenni; nekem mindent Istennek kell adnom, és dicsőítem és magasztalom őt boldog tekintetemmel és ragyogó életemmel.”

Ördög

Miután valaki megtekintette Guido Reni híres festményét a Louvre múzeumban, amely azt mutatja, hogy Mihály arkangyal a Sátán torkára teszi a lábát, ezt mondta: “A világ mindenképpen gazdagabb azzal, hogy ördög is van benne, ameddig az ördög nyakán tartjuk a lábunkat.”

Egyszer egy keresztyén hajóskapitány meghívott egy kálvinista lelkészt, hogy prédikáljon a hajón. A lelkész ezt válaszolta: “Ó, nem tudom megtenni, mert én kálvinista vagyok, és úgy tudom, hogy ön arminiánus, és esetleg olyat mondanék, ami megbántaná az érzéseit.” A kapitány ezt válaszolta: “Uram, csak azt akarjuk, hogy jöjjön és prédikáljon az ördög ellen.”

Turistacsoport készült Izráelbe, és a csoportvezető előre megmagyarázta az egyik különös keleti szokást. Ezt mondta: “Már hozzászoktunk ahhoz, hogy mezőinken, legelőinken a pásztor követi a nyájat. Ott Keleten azonban más a helyzet, mert a pásztor mindig a nyáj előtt halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.” A csoport elérte Izráelt és a turisták legnagyobb meglepetésére csaknem az első pillanatban egy juhnyájat vettek észre, amelyet egy ember hajtott a nyáj mögött. A turistacsoport vezetője megdöbbent, és azonnal odament a pásztorhoz és megkérdezte: “Hogy lehet, hogy ön hajtja ezeket a juhokat? Mindig azt mondták nekünk, hogy a keleti pásztor vezeti a juhait.” A férfi ezt válaszolta: “Igaza van, uram. A pásztor igenis vezeti a nyáját. De, én nem pásztor, hanem mészáros vagyok.”

Az ördögűzés bizonyos formája naponta előfordul egy Miamiban levő kórházban, ahol sok száz beteget kezelnek havonta, akik kérik, hogy a gonosz lékeket űzzék ki a testükből. „Rendszerint 600-700 személyt kezelünk havonta - mondja dr. Hardat Sukhdeo, a Jachson Memóriái Hospital's Crisis Intervention Center igazgatója. - De van olyan hónap, amikor 900-an kérnek segítséget... ' A Miami területén élő jamaikaiak, haitiak, bahamaiak, kubaiak és a Puerto Rico-iak közül sokaknak az az elképzelésük, hogy a démonok behatolhatnak a testükbe. Ezeket a betegeket erős nyugtatókkal csillapítják le. azután az orvosi személyzet próbálja enyhíteni félelmüket.

Kürt Koch, miután 30 éven át tanulmányozta az okkultizmus gonoszságait, arra a következtetésre jutott, hogy a jóslások 95 százaléka, vagy még ennél is nagyobb része csalásnak, hamisítványnak és pénzcsinálásnak tekinthető. A többi 5 százalék pedig természetfölötti erőkhöz vezethető vissza. De a jövendőmondás történhet csalók vagy ördögtől megszállott médiumok által is, és szuggesztív jellegüknél fogva állandóan kerülnünk kell őket.

Öregkor

Amikor az egyik nyolcvanéves nyugdíjas elnökkel találkozott a barátja, megkérdezte tőle: “Hogy van John Quincy Adams?” “Köszönöm, nagyon jól – válaszolt az egykori elnök –, de a háza már kezd összedőlni, valójában már csaknem lakhatatlan. Azt hiszem, John Quincy Adams hamarosan kiköltözik belőle. Ő maga azonban jól van, elég jól!”

Egy beteges és egyre hiányosabb emlékezőképességű ember ezt írta naplójában: “Most már a hetvenedik évemben járok; amit még megtehetek, azt nem szabad halogatnom.”

Dr. Metts gyülekezete már együtt volt, és mielőtt fölment volna a szószékre, hallotta, hogy egy közelben lakó, nyolcvanéves hegyvidéki ember haldoklik. Az orvos gyakran akart már hallani megtéréséről, és most itt volt az utolsó alkalom. A férfi ott lakott a közelben, de ezer ember várt Isten igéjének hirdetésére. Még mindig volt két-három percnyi idő a kezdésig, és dr. Metts elhatározta, hogy meglátogatja az idős zarándokot. Bement a házába, elővette karóráját és így szólt: “Csak négy percem van. Ez idő alatt el tudná nekem mondani, hogy miként tért meg.” A haldokló keresztyén örömmel válaszolt: “Két perc alatt is el tudom mondani. Aggódni kezdtem a lelkemért, amikor hatvanéves lettem, és az Úr Jézus Krisztus odajött és így szólt: »Sandy, cseréljünk!«” Dr. Metts belekérdezett: “És mit adott neki?” Sandy így válaszolt. “Neki adtam összes bűnös évemet, bűnös szívemet, és ő cserében átadta az ő igazságát.”

Egy fiatalember öngyilkosságot követett el, és ezt a feljegyzést hagyta maga után: “21 éves öregként haltam meg.”

Meglepő módon, a rendkívül magas életkori esete
ket rendszerint ott híresztelik, ahol gyakori az írástudat
lanság és ahol hírhedten gyarló az adatok rögzítése - más
szóval ott, ahol a tényeket nem lehet ellenőrizni. Mivel a
hivatalos születési bejegyzés eléggé modern fejlemény,
alig található adat a magas életkort elért emberekről. Egy
angol kutató, aki a brit biztosítási társaságok irataiban ku
tatott 800 ezer személy adatai között, csupán 30 igazolha
tó esetet talált arról, hogy emberek elérték a századik
életévüket. Kanadában hivatalosan tudták igazolni, hogy
valaki 113 évig és 124 napig élt. Egy másik gyakran idé
zett eset a dán Christen Jacobsen Drakenberg esete, aki
feltehetően 1626-ban született és 146 évig élt. De nagyon
sok bizonytalanság veszi körül még ennek az embernek
az életkorát is.
 

Öregen is értékesen:

listajel Kant 74 éves korában írta egyik leghíresebb művét.
listajel Tintoretto 74 éves korában festette a hatalmas, húsz méter hosszú, tíz méter széles Paradicsom című festményét.
listajel Verdi 74 éves korában alkotta “Othello” című mesterművét; 80 évesen a “Falstaff” és 85 évesen a híres “Ave Maria”, “Stabat Mater” és “Te Deum” című darabjait.
listajel Larmarck 78 éves korában fejezte be nagy állattanát.
listajel Cato 80 éves korában kezdett görögül tanulni. Goethe 80 évesen fejezte be “Faust” című munkáját.
listajel Titian 98 éves korában festette a “Lepantói csatá”-t.

 

Valaki ezt mondta: “Senki sem öregszik meg. Akkor leszünk öregek, amikor megállunk a növekedésben.”

Őrálló

A krakkói Mária-templom tornyából minden órában kürtjelzés hangzik már hétszáz év óta. A kürtjelzés utolsó hangja mindig megszakad, mintha valami csapás érné a kürtöst. E hétszáz év alatt sem felejtették el annak a hős kürtösnek az emlékezetét, aki egy éjszaka riadót fújt a toronyból, és ezzel hívta a lakókat városuk védelmére a beözönlő tatár hordákkal szemben. Amint fújta a kürtjét, egy tatár nyíl eltalálta a kürtös torkát és ő azonnal meghalt. Innen van a félbeszakított kürtölés.

Ősök

“Aki csak hírneves őseivel dicsekedhet, az olyan, mint a krumpli: egyedül hasznos része a föld alatt van.”

Amikor egy idős rabbit megkérdeztek, hogy Isten miért csak két embert teremtett, Ádámot és Évát, a rabbi ezt válaszolta: “Azért, hogy senki se mondhassa: »Nekem jobb hátterem van, mint neked.«”

Őszinteség

Amikor az ősi Rómában a márványfaragók véletlenül lepattintottak egy kis darabot a szobraikról, akkor a mélyedést ugyanolyan színű viasszal töltötték ki, mint amilyen színű a márvány volt, és aztán úgy adták el szobraikat, mint tökéletes műveket. Más szobrászok becsületes árukat akartak forgalomba hozni, ezért ezt a pecsétet tették termékeikre: sine cera (viasz nélküli).

Egy delaware indián asszony – aki Brainerd prédikálására tért meg – ezt írta szeretett misszionáriusáról: “Fiatal volt – kedves volt. Szarvasbőrön és medvebőrön aludt. Medveételt és puliszkát evett. Megtudtuk, hogy nem dicsekvő. Odajött nagymamámhoz és ezt mondta: “Éhes vagyok – siess, adj valamit!” Aztán nagymamám levette az üstöt és ő enni kezdett. De egyesek nem szerették és így szóltak: ‘Mit akar ez a fehér ember, miért jött ide? Nem akarjuk, hogy itt legyen.’ Azt mondták, menjen el... Nemsokára rájöttek, hogy becsületes, és aztán bármit megtettek, amit nekik mondott.

Nagyon régen Nápoly alkirálya, Osuna hercege, a spanyolországi Barcelonába látogatott. A város kikötőjében volt egy gályarabokkal teli hajó. A herceg fölment a hajóra, és mindegyik rabtól megkérdezte, hogy mi miatt került a gályára. A rabok egymás után mentegették magukat, és próbálták biztosítani a herceget arról, hogy nem a saját hibájuk okozta rabságukat. Az egyik azt mondta, hogy a bíró megvesztegetési pénzt fogadott el, hogy elítélje; egy másik kijelentette, hogy ellenségei hamisan esküdtek. Aztán egy harmadik hangoztatta, hogy elárulták a barátai. Végül az egyik rab ezt mondta: “Uram, jogosan kerültem ide. Pénzt akartam, és elloptam egy pénztárcát. Megérdemlem mostani szenvedésemet.” A herceget annyira meglepte ez az őszinte bűnvallás, hogy azt mondta a férfinak a többi rab érdekében is: “Te túlságosan gonosz vagy ahhoz, hogy e sok ártatlan ember között légy.” Ezután felmentette az őszinte bűnvallót.